Kassai mozdonyparádé, avagy állatkerti útmutató

Károly Szabolcs   ·   2018.04.18. 13:45
400px_rusnoparada_kassa_2018

A kassai fűtőház területén április 14–15-én tartott vasúti örömünnepen ismét ezrek vettek részt, kiváló választásnak bizonyult vasútrajongói és családi program szempontjából is. Eltartana egy darabig, ha az egyszeri látogató összeszámolná, hány vasúti járművet is szemlélhettek meg az érdeklődők, akik vagy a sínek mentén sétáltak ki a kassai állomástól alig egy kilométerre fekvő helyszínre, vagy pedig egy 840-es sorozatú Stadler GTW motorkocsit vehettek igénybe, mely óránként hozta-vitte ingyen az utasokat a fűtőház és az állomás első vágánya között.

A rendezvény járművek terén ezúttal is rendkívüli változatosságot mutatott. A tavalyihoz képest külön örömet jelentett, hogy több magyar jármű is tiszteletét tette. A MÁV-Nosztalgia Kft. az Árpád gyorsmotorkocsit, a száztizennyolc éves 204-es gőzöst (videó itt), valamint az ABbmot 610-es motorkocsit vitte el parádézni, a Continental Railway Solution Kft. (CRS) magán-vasúttársaság pedig az egyik luxusszínvonalú szerelvényét mutatta be.

Idén áprilisban is összegyűltek a kultikus vasúti járművek és rajongóik Kassán. A képre kattintva a szerző felvételeiből készült galéria nyílik

Az idei parádé egyik legnagyobb sztárjának számított a szlovák nemzeti vasút (ZSR) személyszállítási üzletága (ZSSK) által bérelt Siemens Vectron villamosmozdony-sorozat. A 383 107-es gépet állították ki, melynek vezetőállására folyamatosan fel lehetett látogatni. Az újdonság iránti érdeklődés akkorának bizonyult, hogy többnyire hosszú perceket kellett állni a sorban, mire a kicsik-nagyok felmászhattak a jelenkor egyik legmodernebb vasúti járművének számító gépre. A ZSSK zászlóshajójának számító mozdonytípust a szombati napon a 105-össel mutatták be a fordítókorongon.

A cseh-szlovák nosztalgia-kollekcióból idén sem hiányozhatott a csehek Békapofája, vagyis az egykori csehszlovák államvasút ČSD EM475.1045/1046 pályaszámú motorvonata – mely néhány évtizede még Kassa környékén, elővárosi járatokon pendlizett –, valamint az M240 0039-es „Singrovka”, az M131 1538-as „Hurvínek”, és az M152 0004-es motorkocsi. Jelen volt a 781 312-as Szergej, a T478 1201-es Bardotka, a turócszentmártoni (Martin) Turčianske strojárne mozdonygyár (TS Martin) által a hatvanas évek végén épített T444 1082-es dízelmozdony, valamint a szintén turócszentmártoni, de már a hetvenes évek végéről származó T466 0254-es dízelgép is, mely a Pielstick 12PA4 típusú dízelmotorja okán az M41-es Csörgőkkel teljesen megegyező orgánummal rendelkezik. A „parádéslovak” közül nem maradt ki a kassai gyermekvasút (DŽK) T212 1600-as kétengelyes kisdízele, valamint egy másik, szintén kéttengelyes kismozdonya sem.

A MÁV-Nosztalgia Kft. a 204-es gőzössel, az Árpád gyorsmotorkocsival, valamint az ABbmot 610-es motorkocsival parádézott

Az idei parádé időnként németesen szólva kisebb Dampffestre, vagyis gőzösfesztiválra emlékeztetett. Természetesen elmaradhatatlan tagja volt a kollektívának az 1951-ben a ČKD-nál épített 477.013-as Papagáj. Befűtve, mozgásképesen csühögött a Cseh Vasút (ČD) 1930-as évek közepéről származó, 464 008-as Ušatá (magyarul: Bagoly) gőzöse, valamint a 498 104-es Albatrosz gyorsvonati gőzmozdony is (videó itt). És persze ne feledjük a magyar 204-est sem, melynek személyzete a villanyszín közelében gyorsulási verseny során csaphatott össze a csehek 464-esével. A közelmúltban hozták helyre többéves, alapos munkával, a ČSD 434 2338-as tehergőzösét (videó itt), mely ha nem is üzemképesen, de mindenképpen szemet gyönyörködtető külsővel tündökölt nagy múltú társai között. A körfűtőház mellett egy pár száz méter hosszú, fonódott (normál plusz méteres nyomtávú) szakaszon a DŽK Krutwig nevű, U29 101-es keskeny nyomközű gőzöse szaladgált oda-vissza egy nyitott kocsival. Az ingyenes kisvonatozásnál szülőkkel várakozó gyereksereg kígyózott folyamatosan.

A jelenkori szlovák vasút színeiben elsősorban motorvonatok szerepeltek. Az elektromos hajtású részleget egy korszerű, emeletes Škoda-szerelvény (671/971 004), valamint egy felújított, de már öregecske Pantográf (460 033) képviselte. Dízelekből sokkal nagyobb választék akadt: a Ruttkán, a ŽOS Vrútky-nál néhány éve épített 861 015-ös dízelmotorvonat, egy hagyományos Studenka-motorkocsikból nemrég korszerűsített, részben alacsonypadlós Mravec (Hangya) kétrészes motorkocsi (813/913 114), valamint egy felújított, szóló Studenka (812 042). A DŽK az M152 0450-es és M152 0626-os Studenkáit „dobta be a közösbe”.

A szlovákok legújabb zászlóshajóit, a 383-as sorozatú Siemens Vectron villamos mozdonyokat rendkívüli érdeklődés övezte

Természetesen a dízelmozdonyok sem maradtak ki a kirakatból. A felhozatalt a 757 010-es remot Búvár, a ZSSK Cargo 742-es sorozatú Kocúrból Zólyomban átépített, új Caterpillar-dízelerőforrással remotorizált 746 015-ös Szamara, valamint a 712 407-es háromtengelyes tolatómozdony erősítette.

A vasútmodellezés kedvelői sem maradtak hoppon: egy régi vasúti kocsiban egy H0-ás, egy másikban pedig egy TT-méretű, szlovák témájú terepasztalt rendeztek be, több tucat szerelvénnyel. A gyűjtők a pavilonsornál modelleket, képeslapokat, hűtőmágnest, pólót, kulcstartót és könyveket is vásárolhattak. A korgó gyomrúakat és a szomjazókat számos mozgó büfé várta. A szombati napon nem lehetett panasz az időjárásra: koranyári idő fogadta a látogatókat, így fogyhatott a sör, a lángos – és persze a cseh-szlovák kólának számító Kofola.

Egy év múlva minden bizonnyal ugyanígy összegyűlnek majd Kassán a veterán és a korszerű vasúti járművek, valamint rajongóik. Akik még nem látogattak el soha a Rušňoparádára, azoknak mindenképp megéri ellátogatni és átélni ezt az egyedi, Magyarországon jelenleg sajnos elérhetetlen légkört, akik pedig már valaha is részt vettek a rendezvényen, azoknak pedig azért éri meg visszamenni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek