Kína nem fizet szén-dioxid-adót Európának

MTI   ·   2012.02.06. 10:33
cim
A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek üvegházgáz-kibocsátásuk után – jelentette a kínai média.

A döntést a polgári légügyi hivatal (CAAC) hozta nyilvánosságra közleményében. E szerint a társaságok a kormány engedélye nélkül még fuvardíjat és más díjakat sem emelhetnek.

Az unió döntése, amely fizetésre kötelezi az EU reptereire leszálló és azokról felszálló gépek üzemeltetőit szén-dioxid-kibocsátásuk függvényében, „ellentétes az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének vonatkozó elveivel és a nemzetközi polgári repülési szabályokkal” - áll az indoklásban.

Az üvegházgázok Európai Bizottság által létrehozott kvótakereskedelmi rendszere január elsején lépett érvénybe, s az EU területén járatokat üzemeltető összes repülővállalatra kiterjed. Megalkotói arra számítanak, hogy mintegy 4 ezer légitársaság fog fizetni szén-dioxid-kibocsátása miatt.

Kína tiltakozik amiatt, hogy az EU gázkibocsátási kereskedelmi rendszerét (ETS) Európán kívüli légitársaságokra is vonatkoztatja, és már korábban is kifejezte ezzel kapcsolatos kifogásait.

Kína – a fejleményektől függően – fontolóra veszi olyan szükséges intézkedések meghozatalát, amelyekkel megvédi a kínai állampolgárok és vállalatok érdekeit – áll a közleményben.

A dokumentum megfogalmazói bíznak abban, hogy az unió megfelelő megoldást talál a helyzetre, a kétoldalú kapcsolatok egészét figyelembe véve, és „a felek együttes erőfeszítésekkel küzdhetnek tovább az éghajlatváltozás hatásai ellen, valamint a nemzetközi légi ipar fenntartható fejlődéséért”.

Az EU pekingi nagykövete, Markus Ederer hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kiállt az uniós rendelkezések mellett, s arra hivatkozott, hogy a klímaváltozás hatásai elleni küzdelemben vezető szerepre törő EU egyformán kezeli az uniós és az azon kívüli társaságokat.

Ederer szerint a rendszer működtetése esetén például a Peking–Brüsszel járat utasainak ez plusz 17,50 jüant, vagyis körülbelül 618 forintot jelentene. „Önökre bízom annak eldöntését, hogy ez túl sok-e a Föld védelméért” – jegyezte meg a diplomata. Ugyanakkor jelezte, az EU kész a párbeszédre a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezeten (ICAO) keresztül.

2011 novemberében az ICAO nyilatkozatot fogadott el, melyben az EU-t arra kéri: mentesítse a nemzetközi légi szállítókat a kibocsátáskereskedelmi rendszerének hatálya alól. A dokumentumot 26 ország, Kínán kívül mások mellett az Egyesült Államok, Oroszország és Japán is aláírta.

Kapcsolódó hírek