Reptéri összeköttetés Prágában: gyorsvasút helyett trolibusz – egyelőre

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2022.01.30. 15:45
Mercedes

Villamosítják a prágai Václav Havel Repülőtérre vezető buszjárat vonalát, az építése még idén elkezdődik. 

Az évek óta húzódó reptéri gyorsvasút építésének ügye bár az utóbbi időben valamelyest felgyorsult, még mindig több évbe telik, míg a projektet megvalósítják, s utasok ülhetnek közvetlen vonatra a reptérre. A cseh főváros közlekedési vállalata ezért is döntött a legzsúfoltabb reptéri buszjárat (119-es járat) villamosítása mellett. Csuklós trolibuszokat terveznek közlekedtetni a járaton, aminek a beszerzésére már fut is egy versenypályázat: húsz háromszekciós, nagy kapacitású trolibuszt szeretnének, egy jármű hossza 23–25 méter, az ülések száma negyven és 55 között lesz, a maximális sebesség legalább hetven kilométer/óra lesz. Az akkumulátoros elektromos trolibuszok hatótávolságának egy töltéssel legalább tizenegy kilométernek kell lennie.

A Prágai Közlekedési Vállalat megkapta a szükséges építési engedélyt a vonal villamosítására, aminek költsége 300 millió cseh korona (4,2 milliárd forint). A tervek szerint az építkezést még az idén szeretnék elkezdeni, pici csúszás azért lehet. A 119-es buszjáratból így hamarosan 59-es trolibuszjárat lesz. Nádraží Veleslavín és Letiště Václava Havla végállomások között összesen tizenkét kilométer hosszú felsővezetéket feszítenek ki (mindkét irányban), mindkét végállomáson töltőállomás is lesz (konténerben elhelyezett áramfejlesztő). A trolibuszok Veleslavín és a repülőtér között legnagyobb részben „drót alatt“ közlekednek majd, a felsővezeték-tartó oszlopokat illetően a közlekedési vállalat maximálisan kihasználja a már meglévő villamospálya mellett elhelyezetteket, valamint a közvilágítás oszlopait, nem építenek új oszloprengeteget. 

Prágában nem ez az egyetlen akkumulátoros elektromos trolibusz bevezetésére irányuló törekvés: nemrég írtunk a 140-es buszjárat villamosításáról, aminek építését már el is kezdték.   

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek