Ryanair: stagnáló profit, kínai tárgyalások

iho/repülés   ·   2011.07.26. 09:20
Ryanair_pescara_03_cr

A Ryanair megkezdte a tárgyalások következő fordulóját a még csak fejlesztés alatt álló kéthajtóműves kínai Comac C919 megvásárlásáról. A megrendelés akár több száz gépre rúghat, és feltétele, hogy a gyártó bocsásson ki egy 200 személyes változatot a gépből, de az üzlet részletei még tisztázatlanok.

Néhány hete még a Ryan vezére úgy üdvözölte a kínai konstrukciót, mint ami komoly versenytársa lesz a Boeing és az Airbus keskenytörzsű családjainak, és amely alkalmas lenne arra, hogy az ír fapados kiterjessze vonalhálózatát Ázsiára is. A vállalat friss közleménye is megismétli ezt, azonban a Flightglobal közlése szerint a folytatásban csak homályosan beszél a jövőbeni lehetséges két típusos üzemeltetésről, ha a Ryanair „jelenlegi Boeing-flottájának gazdaságossági jellemzőit eléri vagy meghaladja egy másik típus”.

A nem igazán konkrét megfogalmazás erősíti azt a korábbi feltételezést, hogy a légitársaság a kínaiakkal zajló tárgyalásokat leginkább arra akarja felhasználni, hogy komoly árengedményt csikarjon ki a következő flottavásárlásra akár a Boeingtól, akár az Airbustól.

Mindeközben a cég nyilvánosságra hozta az első negyedéves eredményeit, és azt a prognózisát, hogy a 2011-12-es számok legalább akkora növekedést mutatnak, mint az előző időszakban. Ugyanakkor az is kiderült a közleményből, hogy az utasszám 18 százalékos növekedése ellenére a Ryanair profitja nem nőtt, mert a többletet kiegyenlítették az alaposan megemelkedett üzemeltetési költségek.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.