Szállt a 424-es, süvített a Samu

iho/vasút   ·   2022.07.18. 12:00
220718_retrohetvege_01

Az elmúlt hétvége ismét a nosztalgiázásról szólt a Balaton északi partján – ráadásul most a déli part is bekapcsolódott. Folytatás augusztusban!

Július 16-án, szombaton és 17-én, vasárnap újra vasútkedvelők ezrei lepték el a Balaton környékét: a MÁV-Volán-csoport 2022-ben is megrendezte a Balatoni retróhétvégék idei első körét. A dzsembori szokásos módon elsődlegesen a Székesfehérvár, Balatonfüred és Tapolca között kanyargó 29-es vonalat érintette, viszont most a 26-os Ukk–Tapolca–Keszthely és a déli part mentén futó 30-as vonalak is bekapcsolódtak.

A hétvége programjának központjában elsősorban a hazai gyártású mozdonyok és motorkocsik álltak. A szombati napra ismét befűtötték legendás 424-es sorozatú, Bivaly becenevű gőzmozdonyok egyik megmaradt példányát: a MÁV Rail Tours Kft. 424,247-ese Balatonfüredtől Tapolcáig, majd vissza Füredig húzta a Déli pályaudvartól Tapolcáig és vissza közlekedő, 1972/1973 számú Tekergő expresszvonatpárt. A különleges, a múlt század nyolcvanas éveinek elejére jellemző összeállítású – egy első (A 19-80) és egy másodosztályú bautzeni kocsiból (B 20-80), két, faburkolatos poznani Bo-ból (20-37), egy magyar gyártású By-ból (20-17), valamint egy 82-28-as BDbh-ból álló – szerelvényben közlekedő WRm 029-es nosztalgia étkezőkocsiban az Utasellátó különleges retrókínálatát is megkóstolhatták az utasok.

Visszatértek a népszerű Púpos (M40-es) dízelmozdonyok is, ráadásul egyszerre három is dolgozott a menetrend szerinti vonatok élén. Dübörögtek a Nohabok (M61) és a Szergejek (M62) is, de az M44-es (Bobó) és az M41-es (Csörgő) dízelmozdonyok szerelmesei sem maradtak hoppon: előbbiekből egy különleges, zöld színű párost a MÁV-HÉV bocsátott rendelkezésre, utóbbiakból pedig a retrófestésű M41 2103-as, valamint egy klasszikus piros gép dolgozott.

Sőt, eddig nem látott típusok is megjelentek a repertoárban, például a ABbmot 610-es és MDamot 3017-es motorkocsijai, valamint a „Samu” becenevű, 434-es (ex BVmot) sorozatú villamos motorvonat, „TGV” – vagyis elöl-hátul motorkocsi (001 és 003) – felállásban. Habár az ABbmot szombaton megmakacsolta magát, így aznap Nohabbal kellett előfogatolni, vasárnap már sikeresen teljesítette a számára előírt penzumot.

A képre kattintva tekintsék meg a Szécsey István felvételeiből készült fotógalériát!

A retró hétvégék történetében először jutott szerephez a Balaton déli partja mentén futó vonal. A különleges eseményhez különleges jármű dukált, nevezetesen a Samu IC-motorvonat. A szerelvénynek speciális fordát találtak ki. A vonat a kilencvenes éveket megidézve szombaton reggel retró Zala Intercityként (IC13870) szaladt le Budapestről Keszthelyre, a 26 évvel ezelőtt megszokott megállási rend szerint Kelenföldön, Siófokon és Fonyódon megállva. Ezt követően pedig visszatért egyik első felhasználási területére is, a szegedi vonalra: Balatonszentgyörgyről indulva szombat délután/este normál menetrend szerinti Aranyhíd Expresszvonatként (Ex1786) – vágányzári munkálatok miatt Szeged helyett csak Kiskunfélegyházáig. Vasárnap reggel a szombati fordítottja volt a menü: reggel/délelőtt Aranyhíd Expressz Balatonszentgyörgyig (Ex1787), majd este Zala IC-ként (IC13871) vissza a Déli pályaudvarra.

Folytatás augusztus 12-es és 14-e között a múlt hétvégéhez hasonló programmal. Ekkor azonban már jelentősebb szerepet fognak kapni a Nohabok: a szervezők tervei szerint 22 év után először fog egyszerre négy Nohab is menetrendszerinti vonat élén dolgozni az északi parton. Hosszú idő után ismét közlekedik majd a Saxonia-Express is, Berlinből egyenesen a Balatonhoz. A vonatban a Mitropa étkezőkocsi mellett olyan keletnémet nosztalgiakocsik is futnak majd, melyek régen is rendszeresen jártak Magyarországon. A keletnémet szerelvénnyel és étkezőkocsival az északi parti személyvonatokon is lehet majd utazni. Sőt, a villamos vontatás szerelmeseinek is készül egy apró éjszakai meglepetéssel a MÁV-Volán-csoport.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek