Szingapúr is vesz a kínai Airbus-klónból

iho/repülés   ·   2012.02.15. 15:00
c919_cim

A szingapúri BOC Aviation az új kínai utasszállító következő megrendelője. A bejelentés Ázsia legnagyobb légiszalonján, a Singapore Air Show-n történt, és noha nem számít óriásüzletnek, hiszen „csak” húsz gépről van szó, mégis feltűnést keltett a szaksajtóban. A GE Capital Aviation Services (GECAS) után ugyanis ez a második nem kínai vásárlója a típusnak.

Eddig 235 megrendelés futott be a gépre, ami elég komoly szám, de a jelek szerint a kínai légi közlekedés szereplőinek a kormányzat kvázi kötelezővé tette a bejelentkezést a rendelési listára. Most Szingapúrban is elhangzott, hogy a kínai repülési hatóság úgymond arra „bátorítja” a légitársaságokat, hogy vásároljanak hazai gyártású gépeket, de használják a típust a nemzetközi forgalomban is.

Amíg nincs kész az első gép, általában ezt a törzsmakettet állítják ki a kínaiak

A másik oldalról a gyártó a Ryanair főnökétől kapott biztatást: mint többször beszámoltunk róla, O'Learynek a jelek szerint komoly szerepe van abban, hogy a 150 személyes alaptípushoz készül majd egy 190-200 személyes verzió is, amely már igazi versenytársa lehet a Boeing és az Airbus keskenytörzsű sikergépeinek. Nem biztos, hogy a C919-es alapgépe lesz a Ryanair-flottának, bár az excentrikus vezér ezt is kilátásba helyezte, egy esetleg Ázsiában indítandó nagy fapados légitársasággal együtt. De az biztos, hogy ha a gép létezik és megrendelhető, akkor az európai és az amerikai gyártónál is jó árakat lehet majd kicsikarni azzal, hogy ha a Ryan nem kap engedményt, akkor a kínai gépből vásárol, ami ráadásul feltehetően valóban olcsóbb is lesz a konkurenciánál.

A C919-es paramétereit tekintve elrendezésben és szakmai pletykák szerint berendezéseiben és megoldásaiban is leginkább a Kínában jelenleg gyártás alatt álló A320-asra hasonlít, talán nem véletlenül. A gyár a mostanság szokásos programcsúszásokkal együtt 2014-re tervezi az első felszállását és 2016-ra a forgalomba állítását.

Kína ezzel a géppel akar betörrni a jelentős polgári gyártók körébe

Az alapgép hatótávolsága valamivel 4000 kilométer felett van, de lesz egy hosszabb repülésekre, 5555 kilométerre alkalmas változata is. 2020-ra már évi 150 példány készülhet belőle, ugyanakkor még mindig nem teljesen világos, hogy milyen hajtóművekkel repül majd. Valószínű, hogy nyugatiakkal: a kínaiak valamennyi hajtóműgyártóval tárgyalnak, és azokat a típusokat is számba veszik, amelyek a nagy amerikai és európai gyártó új keskenytörzsű típusain működnek majd. Szóba jöhet tehát a CFM LeapX ugyanúgy, mint a P&W Geared Turbofan, azaz reduktoros ventilátorfokozattal működő konstrukciója is.

Kapcsolódó hírek