Többen választották a közösségi közlekedést

iho   ·   2013.02.21. 17:07

Budapesten megfordult a trend: tavaly több év után először kevesebben ültek autóba. A BKK a jegyeladásokból következetett arra, hogy 55 százalékra nőtt a tömegközlekedést választók aránya – közölte a hirado.hu a Kossuth Rádió Krónika című műsora nyomán.

Míg a rendszerváltás környékén a fővárosiak csaknem 85 százaléka használta a tömegközlekedést, addig 2008-2009-re ez a szám már nem érte el az 50 százalékot. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója kiemelte, tavaly több ok miatt is megfordult ez a trend. Vitézy a jelenséget a válság kezdetével, az üzemanyagárak emelkedésével, valamint a BKK által meghozott intézkedésekkel magyarázta, többek között azzal, hogy 2010 óta nem volt jegyáremelés, illetve az elmúlt években nem történtek járatritkítások. Mindezek eredményeként mára ismét 55 százalék felett van a tömegközlekedés részaránya.

Vitézy Dávid közölte, a BKK a jegyeladásokból következetett erre, de a közeljövőben pontosabb felmérést is készítenek. A vezérigazgató elmondta azt is, szombattól a 2-es villamos sűrűbben, a 2 per A jelzésű pedig hosszabb útvonalon jár. Jövő héttől kezdődően már minden villamos, amely elindul a Jászai Mari térről, az a Közvágóhídig, tehát a Rákóczi-híd pesti hídfőjéig közlekedik.

Kapcsolódó hírek