Trófeát az úrnak... Azaz az elvtársnak

A második világháború minden tekintetben hatalmas káoszt hagyott maga után, ez a különböző vasutak gördülőállományára is vonatkozik. Európa ezen felén a felszabadító/megszálló (politikai hovatartozás alapján mindenki válassza ki a neki megfelelőt) szovjet hadsereg még rá is tett egy lapáttal: az útjukba akadó, szükségesnek ítélt járművekre egyszerűen ráfestették a T (=trofej, azaz hadizsákmány) jelzést. Ami aztán nem kellett, nem vitték vissza magukkal az anyaországba, fellelési helyén, országában hagyták.

Többek közt így vett a MÁV állományba huszonöt, különböző eredetű (a némettől a belgán át az olaszig) nyitott teherkocsit, amelyek közül nyolc bizonyítottan viselte a T jelzést és az ehhez tartozó sorszámot. A legrégebbi kocsi 1875-ben épült Belgiumban, a Nivelles-i gyárban, és egészen a második világháborúig a belga vasút kötelékébe tartozott.

A kocsikat a fővárosi átvétel előtt a MÁV Landler Jenő járműjavító üzem egységesítette: a mellékelt táblázatból láthatjuk, hogy szinte ahány kocsi, annyi típus volt jelen – a tengelytáv ugyan maradt, de a kocsiszekrényt és az ütközőket szabványosították. Amekkora lendülettel kezdtek az építkezésnek 1950-ben, szinte ugyanolyan tempóban maradt is félbe a beruházás. Még az újraindítás előtt a Fővárosi Villamosvasút a BHÉV-nek adta át a kocsik többségét. A helyiérdekű vasút szintén nem talált feladatot mindnek, voltak, amelyeket pályaszám-felújításra használtak fel, azaz helyettük teljesen új járműveket építettek. A megmaradt kocsik sem élték túl a hetvenes éveket, habár néhányuk megkapta a tizenkétjegyű UIC-pályaszámot.

Források: A 100 éves budapesti villamosvasút története (BKV, 1987), valamint Keller László adatgyűjtései.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!