Új kerékpárút Hévíz és Alsópáhok között

iho/zöldút   ·   2011.12.21. 14:38

Szerdán avatták fel a 2,2 kilométer hosszú új szakaszt, melyet biztonságosan használhatnak a kerékpárosok és a gyalogosok is. A fejlesztés magába foglalta egy híd megépítését, a közvilágítás kialakítását, a vízelvezetés megoldását, valamint harminc új parkolóhely, és egy buszmegálló létesítését is.

Az átadáson Rigó Csaba Zala megyei kormánybiztos elmondta, hogy a régióban tizennyolc kerékpárút-fejlesztési projekt fut, a most megvalósulthoz nyolcvanöt százalékos, összesen 135,5 millió forintos uniós támogatást nyert a két település.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés és egyben a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) elnöke hozzátette, hogy a térségben a biciklis infrastruktúra fejlesztése a jövőben is folytatódik. A következő lépés Hévíz és Keszthely összekötése lesz. Ezáltal a fürdőváros kapcsolódhat majd a balatoni kerékpároskörúthoz.

A város elképzelései szerint szeretnék megvalósítani Keszthellyel az összeköttetést, de a fürdővároson belül is új sávokat alakítanának ki, egészítette ki az elhangzottakat Papp Gábor, Hévíz polgármestere.

Kapcsolódó hírek