Vágányzár a nyugati végeken

Fritz Gergely   ·   2013.08.13. 19:15
03_kk

Augusztus 15-től egészen 31-ig nem járnak a vonatok a GYSEV Sopron–Ebenfurt közötti vonalán Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) és Ebenfurt között. Kérdésünkre a vasúttársaság közölte, hogy a pályafelújítást Müllendorf (Szárazvám) és Neufeld an der Leitha (Lajtaújfalu) között végzik majd, amelynek keretében 3,9 kilométer hosszan teljesen megújul a pálya. A szakaszon eddig 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladhattak a vonatok, a felújítást követően ezt várhatóan 110 kilométer per órára növelhetik, így később a menetidő is csökkenhet. A pálya cseréjén kívül a szakemberek egy ívkorrekciót is elvégeznek.

Vulkapordány felvételi épülete<br>A képre kattintva fotógalériánkat tekinthetik meg<br>(fotó: Nils Öberg, Wikipedia)

A szóban forgó villamosított vonal teherforgalma igen élénk, ezért a vágányzár idején a szerelvények kerülő útirányon közlekednek. A GYSEV Cargo közölte, három vonalat jelöltek ki erre a célra, így a tehervonatok a Sopron–Vulkapordány–Eisenstadt (Kismarton)–Neusiedl am See (Nezsider)–Bécs felé járnak majd, de több szerelvény a Fertővidéki HÉV-en Pomogy (Pamhagen) felé kerül, valamint a Sopron–Mattersburg (Nagymarton)–Wiener Neustadt (Bécsújhey)–Bécs vonalat is számos tehervonat fogja használni.

Térképünkön látható a forgalomból kizárt szakasz, valamint a terelésre kijelölt vonalak is

A terelésre kijelölt vonalak közül egyedül a Sopront Bécsújhellyel összekötő szakasz nem villamosított, ott várhatóan az ÖBB Herkulesei fogják biztosítani a vonóerőt, nehezebb vonatoknál akár tandemben. De az sem kizárt, hogy a jó öreg 2143-as gépek is besegítenek a bő két hétig tartó vágányzár alatt.

A GYSEV közölte, terveik szerint az érintett szakaszon szeptember 28-án és 29-én újabb vágányzár várható.

Két várakozó Taurus Pomogy állomáson. Fél hónapig élénk lesz a forgalom<br>(fotó: Priwo, Wikipedia)

Kapcsolódó hírek