Újul a metró, szűkül a BKK
·
2014.08.17. 09:15
Tarlós István főpolgármester a 2015-ös tervekről nyilatkozott.
Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazóközönségnek a Keleti pályaudvart, akkori nevén a Központi pályaudvart. Ebből az alkalomból úgy, ahogy annak idején 2006-ban az Indóház vasúti magazinban megjelent, három részben taglaljuk a pályaudvar történetét.
Iszmáilíjánál megvolt az első kapavágás, illetve „markolóvágás”, nekilátták a Szuezi-csatorna bővítéséhez és egy második építéséhez.
Nem várnak tovább, komoly pénzekkel próbálja megregulázni a kormány a fuvarozókat és munkavállalóikat is.
Két nappal a baleset után volt esély arra, hogy megmentsék a vagonokat: éltek vele.
A modern világ egyik első csodája száz éves: 1914. augusztus 15-én adták át a forgalomnak a Föld egyik legjelentősebb mesterséges vízi útvonalát.