Akadálymentesítés az M3-as metró vonalán: egy megoldás van a mélyvezetésű állomásoknál, a ferdepályás felvonó
Hosszú út vezetett odáig, hogy ma az M3 metróvonal állomásainak akadálymentes eléréséről, illetve annak megvalósításáról beszélhetünk.
Hosszú út vezetett odáig, hogy ma az M3 metróvonal állomásainak akadálymentes eléréséről, illetve annak megvalósításáról beszélhetünk.
Budapest környékén több helyen javítják a pályát, de a 100-as közepén is van esti meló. Ezt is megértük: ez az utolsó hét, amikor pótlóbusz jár Szeged és Hódmezővásárhely között a vasútvillamoshoz kapcsolódó felújítás miatt.
A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében a csarnok tetőszerkezet-építése befejeződött, a csarnokbelsőben található huszonhat méter magas térállványt elbontották és folytatják a további építési munkákat.
A Budai Fonódó villamoshálózat II. szakasza a Szent Gellért teret köti össze a Budafoki út és a Dombóvári út kereszteződésével.
Újabb taggal bővül a BKV Zrt. nosztalgia flottája: a közelmúltban célegyenesbe ért az 1522-es pályaszámú, F1A típusú villamos motorkocsi felújítása.
Ott jobb a helyzet, ahol nagy a belföldi hálózat. Budapest, január: minimális utasforgalom, „szárnyal” a cargo.
Bár a múzeumok még országszerte zárva tartanak, Szentendrén már nagyon készülnek a nyitásra: elkezdték az 1992-ben létrehozott kiállítás megújítását.
Kimondottan az európai piacra tervezték, háromféle hosszúságban és kétféle, 4 és 4,25 méteres magassággal és maximum 14,8 méteres hosszúsággal.
A budapesti rakpartok gyalogosbarát megújítását a fővárosi önkormányzat első lépésben a pesti alsó rakparton a Kossuth tér és a Margit híd közötti szakaszon kezdi el a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével.
A német VTG és a VEGA a tesztszakaszból mindennapi használatba emeli az úgynevezett roadrailLink (r2L) technológiát.
A cseh társaság is először berepüli minden példányát. Az etiópok a gépük balesete után még azt mondták, lecserélik a MAX-okat...
Az idei évvel újabb jelentős vasúti beruházások kezdődnek meg minisztériumi támogatással.
A cseh SOR gyártó NS 12 Electric típusú buszokat szállít Erdélybe.
Az első négy vagon szerdán hagyta el a járműjavítót, Hodosnál léptek ki Magyarországról Koper felé.
A pilóta-kivizsgáló Háy György arról, hogyan érzékelhető az aszimmetrikus tolóerő, mit tehet ilyenkor a személyzet, hol lehetnek a baleset mögött karbantartási és képzési hiányosságok.