Elkezdődött: három hónapig kalapálják az 1-est!

iho/vasút   ·   2023.09.18. 10:00
230918_budaors_atszallas

Fotóriporterünk hajnal óta Budaörsön figyeli és fotózza a Biatorbágy és Szárliget közötti pályafelújítás első napjának eseményeit.

Mint ismert, az 1-es vonal 29 kilométer hosszú szakaszán száz kilométer per órás sebességkorlátozást kellett bevezetni augusztusban – a pályára alkalmazható száznegyvenes tempó helyett –, miután az ütemezett, rendszeresen elvégzett, úgynevezett kihúzóerő-vizsgálatok megállapították, hogy az idei heves esőzések és az idei nyári hőség hatására felgyorsult a korábban feltárt állapotromlás üteme, így szükségessé vált az eredetileg a jövő esztendő első negyedévére tervezett felújítási munkák újraütemezése, minél korábbi elvégzése.

Hogy az átépítési munkálatok is haladjanak, és a teherforgalmat is fenn lehessen tartani, a beruházás első, október 26-áig tartó ütemében egy vágányon közlekedhetnek a vonatok a vonalszakaszon – igaz, csökkentett sebességgel, és a személyforgalom minimális fenntartása mellett. Ez óránként és irányonként egy-egy, a nemzetközi forgalmat is kiszolgáló railjet-járatot jelent, a reggeli csúcsban további egy belföldi vonat mellett.

Az elővárosi vonatok és az intercityk utasainak pótlóbuszra kell szállni (fotók: Vörös Attila)

A vonalszakaszon közlekedő minden más vonat utasainak viszont pótlóbuszokra kell szállni: az elővárosi személyvonatokat használók Budaörs és Tatabánya, a Budapest és Sopron/Szombathely között közlekedő intercityket választók pedig Budapest-Kelenföld és Tatabánya között buszozhatnak.

A vágányzár első napján, szeptember 18-án a kora reggeli órákban még alig lehetett észlelni tehervonatot, mindössze a Jelzőőr Kft. Búvárja tologatott teherkocsikat Biatorbágyon. Később egy Boxexpress-konténerszerelvény, majd a Rail Cargo Hungaria egyik tehervonata is haladt.

A teherforgalom a reggeli órákban még minimális volt

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek