Komoly pénzzel támogatja Lettország idén a Rail Balticát

iho/vasút   ·   2024.01.07. 12:00
railbaltica_palyaepites

A balti ország közlekedési minisztériuma körülbelül 175 millió eurót (65,5 milliárd forintot) különít el a gigaberuházásra, melyből 115 millió uniós forrás.

A Rail Baltica jelenlegi állásáról a lett közlekedési miniszter Kaspars Briškens számolt be. A hangsúly elsősorban a projekt fővonalának megtervezésén és a folyamatos munkálatokon lesz, beleértve a lett főváros Rigán túli pálya építését is. A központi cél, hogy a három balti ország (Észtország, Lettország, Litvánia) és Lengyelország között normál nyomtávú vasúti összeköttetés jöjjön létre 2030-ig, Riga pedig már a projekt első szakaszában bekapcsolódjon a hálózatba. Lettországban az idei évre elkülönített összeg be fogja indítani az első fővonali munkálatokat az elsődleges déli irányban. Ezzel párhuzamosan a hangsúly a fővonal folyamatban lévő tervezésére kerül, mely az építési folyamat kulcsfontosságú előfeltétele. A tervezési munkák elkészüléséhez szükséges további források 2025 végéig esedékesek. Lettország 2024. évi költségvetése a közlekedés általános fejlesztésére 788 millió eurót (jelenlegi árfolyam alapján hozzávetőlegesen 300 milliárd forintot) szán, ez alapján a költségvetés körülbelül 22 százalékát fordítják majd a Rail Balticára.

A munkálatok idén a rigai központi vasúti csomópontra és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra kialakítására összpontosítanak. A lett közlekedési minisztérium az építkezés harmadik fázisára 65 millió eurót (cirka 25 milliárd forintot) különített el. Ez a támogatás megkönnyíti a rigai csomópont déli oldalán végzett munkálatok folytatását, valamint a hálózat építésének megkezdését, beleértve a vágányok, a felsővezeték, a jelzőberendezések és a gépészeti rendszerek létrehozását.

A rigai pályaudvar közelében a tervek között szerepel a hálózat kiépítésének megkezdése a létesítmény déli oldalán, az utolsó simítások befejezése, a tető építése, valamint a mozgólépcsők és liftek létrehozása. Az épületen belül is előrehaladás várható: jövőre elkészülhet a tartószerkezet, valamint megkezdődhet a közlekedési útvonalak és a peronok megépítése. Ezen felül folytatódik a Rail Baltica rigai repülőtéri állomásának és a kapcsolódó infrastruktúra megépítése is. Az építkezés második, 30,7 millió euró (körülbelül 14 milliárd forint) költségvetésű szakaszában alakítják majd ki a parkolókat, továbbá folytatódik Lettország leghosszabb vasúti viaduktjának megépítése is. Rigában, a Daugava (Nyugati-Dvina) folyó felett is létrehoznak majd egy vasúti hidat.

Lett médiaforrások korábbi híradásai alapján a nemzetközi gigaberuházás azonban sokkal többe fog kerülni, mint azt eredetileg tervezték, ráadásul a megvalósítás késésben is van az országban. Például a rigai híd építése várhatóan nem a 2030-ra elkészítendő első fázis során valósul majd meg, ezt a hírt a közlekedési minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A fővonali építkezéseket tekintve a prioritás a déli, Litvánia felé vezető irányra esik, mely stratégiai szempontból kulcsfontosságú és műszakilag magas szintű. A 13 kilométer hosszú első szakasz munkálataira 2024-ben 26 millió eurót (közel tízmilliárd forintot) szánnak.

Ezen felül a költségvetésből körülbelül 800 ezer euró (cirka 300 millió forint) jut egy logisztikai bázis létrehozására az iecavai infrastruktúra-karbantartó pont területén, valamint a meglévő vasúthálózatba való becsatlakozáshoz a berendezések és az építőanyagok szállítása érdekében. A fővonali építkezést érintő közbeszerzési eljárást követő szerződésaláírásra hamarosan sor kerül, a munkálatok várhatóan még 2024 elején meg is kezdődhetnek. A 2024-es költségvetés ezen felül egy 20,7 millió eurós (körülbelül 7,8 milliárd forintos) céltartalékot is tartalmaz az építési célú ingatlanok kisajátítására.

A Rail Baltica fővonali megvalósítását illetően összesen 19,6 millió eurót (cirka 7,4 milliárd forintot) szánnak a négy lettországi szakasz (Upeslejas–Salaspils–Misa, Misa–litván határ, Vangaži–észt határ, rigai központi csomópont) tervezésére. A tervezési munkák – a rigai részprojektet leszámítva – várhatóan idén év végig elkészülnek.

Bizonyos objektumok tervezési munkálatai 2024-ben is folytatódnak, többek között tizenhat regionális mobilitási ponté, a salaspilsi intermodális logisztikai központé, a skultei infrastruktúra-karbantartó ponté, valamint a leendő jaunmārupei személykocsi-karbantartási létesítményé. Erre a célra idén 8,1 millió eurót (hárommilliárd forintot) szánnak.

A költségvetésből emellett forrást különítenek el a Rail Baltica lettországi forgalomirányító központjának műszaki és gazdasági indoklására, az optimális helyszín kiválasztására, valamint a vázlatprojektre. Ez a létesítmény felügyeli majd a vonatok lettországi mozgását, lehetővé téve a vonatforgalom szervezését és nyomon követését a teljes Rail Baltica-hálózaton – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a Rail Baltica egyik épülő szakasza. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek