Tűz ütött ki egy dunai személyhajón
Az eset a folyó ausztriai szakaszán történt.
Az eset a folyó ausztriai szakaszán történt.
A hat kivilágított fényvillamos egyszerre vonul majd át a Nagykörúton november 28-án kora este. A fényvillamosok tervezetten január 6-áig közlekednek, a fényhajón december 30-áig, a Mikulásbuszon pedig december 23-áig lehet utazni.
Az ágazat két százalékot sem ad. A Mahart korábbi vezetője, Szalma Botond úgy véli, a jelenlegi helyzet siralmas, a problémák pedig rendszerszintűek.
Kiállítótérré lényegült át a legendás földkerülő hajó.
A dunai szárnyashajók után az 1937-ben épült Buda áruszállító motor-, majd iskolahajót sem sikerült vízen tartani…
A Ma-Hard Hajózási és Vízépítő Kft. kivitelezésében zajló, majdnem 600 millió forintos beruházás keretében 2026. május végére teljesen megújul a partfal és korszerűsödik a mólósétány.
Szeptember 8-ától ritkábban közlekednek a Bahart-járatok.
Kerek évfordulót ünnepel a bécsi kikötő üzemi hajója, az MS Eisvogel. Az 1955-ben a linzi Schiffswertben épített Jégmadár törte már a Duna jegét, ha kell, ment és tüzet is olt, sőt, kikötői túrahajóként is számítanak szolgálataira.
Januárban a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezi és új elsőfokú eljárásra utasít.
A régiek nehéz szívvel nyugszanak (vagy mégsem?) bele, az újaknak nem mond semmit: többé már nem lehet a klasszikus vízibuszok látványával betelni a Balatonon.
Június 21-e: egy éjszaka, amikor hajóskapitány, autószakértő, buszvezető, vegyész, bányász, kovács, fizikus vagy akár velocipédversenyző is lehetsz!
A hosszú évekig étteremként üzemelő vízijármű új tervei már el is készültek. A hajó június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján látogathatóvá válik, változatos programokat kínálva.
Bár a változásokra reagálva tavaly olcsóbb árakkal tért vissza a Paks–Géderlak kompjárat, az ugyancsak a múlt évben átadott Tomori Pál híd elszívta a levegőt a közútpótló folyami átkeléstől.
Az Arács motoros 61 évnyi szolgálat után a Balkánon, az Ohridi-tavon szállítja majd az utasokat.
A Balatontipp írta meg, drasztikus járatcsökkentéssel egyszerűen kettévágták a balatoni hajózást. Mostantól keletről csak Balatonszemesig, nyugatról legfeljebb Balatonlelléig lehet eljutni, azaz jószerével megszűnt a hajós kapcsolat a tó keleti és nyugati medencéje között.