A Sopron motoros géphajóval a vonta élén halad a Dunán a Sió torkolata felé a Bahart négy új hajója
Pénteken ér Siófokra a menet: két–két komp és katamarán. Kövesse a marinetraffic oldalon, hogy a hajóvonta éppen merre halad!
Pénteken ér Siófokra a menet: két–két komp és katamarán. Kövesse a marinetraffic oldalon, hogy a hajóvonta éppen merre halad!
Május másodikától, keddtől péntekig a BKK havibérlet felmutatásával vagy az annál hosszabb érvényességű bérlettel díjmentesen is fel lehet szállni a hajóra.
A Balatoni Hajózási Zrt. a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait.
Örömhír: több év után már nem kora délután, hanem újra életszerű időpontban, 17:00-kor indul vissza a hajó Visegrádról Tahin, Leányfalu és Szentendrén át Budapestre!
Így kívánták elnyerni a a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését.
Bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt a Fővárosi Törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélt két embert, akik hajók vizsgáztatásának ügyintézéséből éltek, de úgy állítottak ki üzemképességi vizsgairatokat, hogy a hajókat meg se vizsgálták.
A vasérccel megrakott áruszállító motorhajó viharos gyorsasággal merült el, a kapitány és a kormányos megmenekült.
Csökkent a közúti és vasúti fuvarozás is, csak az intermodális forgalom nőtt.
Ismét bárka dolgozik a Lánchíd lábánál, erről emelik a helyükre a hiányzó műemléki elemeket, vasöntvény konzolokat és mellvédeket.
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabály-módosítást szeretne.
Megszüntette a Duna–Odera–Elba csatorna tervezett megépítésével kapcsolatos területek zárolásáról hozott korábbi döntéseket a cseh kormány.
A Duna hajózhatóságnak javításáról és egy új Duna-híd építéséről tárgyalt a román és bolgár kormányfő.
A kikötő Svájc egyetlen hozzáférési pontja a Rajnához, ezért kulcsfontosságú a Rajna–Alpok TEN-T-folyosó fejlesztésében.
Több mint 300 millió forintos fejlesztéssel bővíti paksi kikötőjében a rakodó kapacitását a gabonakereskedelemmel foglalkozó Sygnus Kereskedelmi Kft.
A hétvégén zárult, 176. balatoni hajózási szezonban több mint kétmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. járatain, nőtt az utasok száma a menetrendi hajókon és a kompon is tavaly óta.