Korszerű multimodális kikötő építését tervezik Pozsonyban
Belvíz
A Mahart is beszáll a nagymarosi vonatpótlásba
A járványügyi helyzet ellenére is halad a tassi zsiliprekonstrukció, de a projekt befejezése csúszhat
A több mint hétmilliárd forintos projekt novemberre tervezett befejezésének határideje azonban csúszhat.
Vízen a Déli összekötő hídelemei
Hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét. A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is.
Fővárosi Törvényszék: szeptember 8-án lesz a Hableány-per első tárgyalása
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, akkor kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért.
Helyközi csuklóstender, újabb Panda-balhé – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 18-ától május 24-éig.
Hétvégén indul a 174. balatoni hajózási szezon
A járványügyi helyzethez igazodva a hagyományos húsvéti kezdés helyett idén pünkösdkor, május 30-án indítja első menetrendi és sétahajójáratait a Bahart.
Valószínűtlenül menők lesznek a Bahart új hajói, alig várjuk, hogy utazhassunk velük!
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, hamarosan indulhat a közbeszerzés amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Társaság európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el.
Irány a Bodrog! Nyaralóhajót mindenkinek!
A kormány még két éve döntött arról, támogatja a nyaralóhajó-turizmust. Az ilyen hajók bérbeadására, valamint használatára, a vezető elméleti és gyakorlati oktatására vonatkozó szabályok most jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ez a hatósági ügyintézés szempontjából nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházás.
Közforgalmú kishajókikötő épült Újszegeden a Tiszán a megújult Partfürdőn
Ez egyben a folyó legnagyobb úszóműve: Tápén rakták össze, onnan „saját lábán” érkezett meg a „munkahelyére” – 300 millió forintból készült, uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert rá Szeged.
Koronavírus: átmenetileg bezárnak a BKK ügyfélközpontjai
Március 19-étől, csütörtöktől a járványveszély elmúltáig bezárnak a BKK ügyfélközpontjai, amelyek forgalma az elmúlt napokban minimálisra csökkent. A tizennégy fővárosi értékesítési pont kiesésével jegyek, bérletek továbbra is megvásárolhatók mintegy 370 automatából, kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban; vonaljegyet, gyűjtőjegyet pedig számos viszonteladónál is lehet venni – az értékesítési pontok megtalálhatók a BKK térképes pontkereső felületén.
Közlekedési COVID-19-munkacsoportunk jelenti
Budapest Boat Show a Hungexpón
Elsüllyedt egy kishajó Mohácson
Új Conectók Budapesten, felújíthatják a bicskei vicinálist – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 20-ától január 26-áig.