Megnyitották a forgalom előtt Csíkszereda felújított vasúti felüljáróját, a Ligat-hidat
A műtárgy a Székelyudvarhely felé vezető DN13A jelzésű országutat köti össze a városközponttal.
A műtárgy a Székelyudvarhely felé vezető DN13A jelzésű országutat köti össze a városközponttal.
A 26-os főút 10,6 kilométer hosszú, új nyomvonalon kialakított, kétszer egysávos elkerülője közel 30 milliárd forintból épült meg.
A 900-as fővonal Karánsebes–Lugos szakaszán valósulhat meg az európai vasúti forgalomirányítási rendszer (ERTMS).
A 31 kilométeres útszakasz az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő gyorsforgalmi út Magyarországon: 39 hidat és négy völgyhidat hoznak majd létre.
A Budafok-Tétény közlekedését meghatározó Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában az útfelújítás mellett megújult az útpályával párhuzamosan haladó kerékpárút, és javultak a gyalogosközlekedés feltételei is.
A német vállalat Customised Modules üzletága legalább hatszáz kitérőszerkezetet gyárthat a Deutsche Bahnnak.
Egyes részprojektek megvalósítását el kell halasztani. Így járhat a rigai vasúti híd is, ezzel viszont egy ideig elkerülné a pálya a lett fővárost.
A Bajkál–Amur fővonalon (BAM) található, fontos műtárgyban az ukránok hajthattak végre szabotázsakciót, ezzel megbénult Oroszország Kínával való fő vasúti összeköttetése.
Elkészült a külső felújítás: az épület új homlokzatburkolatot kapott, kicserélték a külső nyílászárókat és üvegezett felületeket.
Célegyenesbe fordul a XXII. kerületi útépítés, már jól látszik a Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában a körforgalom formája.
Az észak-macedón és szerb felek egyetértési megállapodást írtak alá a 206 kilométer hosszú vasúti szakasz korszerűsítéséről.
A harminc kilométer hosszú műtárggyal a Csehországgal való közlekedési kapcsolatokat javítanák.
A fejlesztés a Vasúti vontatási energiaellátás fejlesztése a MÁV hálózatán elnevezésű projekt záróakkordja.
Lázár János szerint a magyar állam lát fantáziát abban, hogy felvásárolja az osztrák állam részesedését a vasúttársaságban. Az osztrák Strabag 6,1 százalékára is tettek ajánlatot.
A lépéssel a német gyártó már teljes vonatbefolyásolási portfóliót nyújthat a kelet-európai vasúti folyosókhoz.