Két és fél milliárd eurós segítséget kap a német vasút
Az Európai Bizottság a napokban bólintott rá a német szövetségi kormány támogatási csomagjára.
Az Európai Bizottság a napokban bólintott rá a német szövetségi kormány támogatási csomagjára.
A svájci központú logisztikai cég a zéró emisszió érdekében duálüzemű Vectronokat használ Németországban, az IKEA-val együttműködve pedig elektromos kisáruszállítókat tesztelnek a kiszállítás utolsó kilométerein.
Az első, Hofejből indított szerelvény száz TEU-nyi árut szállított a Németország egyetlen mélyvízű kikötőjének számító Wilhelmshavenbe.
Az elmúlt napok esőzései jelentős fennakadásokat okoznak a nemzetközi vasúti áruforgalomban.
Az Energoatom ukrán nemzeti atomenergiacég 337 millió hrivnyából, vagyis 3,8 milliárd forintból hozta helyre a Vilcsát Janyivval összekötő 43 kilométeres pályát.
Az 1961-ben feltalált, hatékony szállítmányozási eszköz azóta forradalmasította a logisztikát.
A 2020 júliusával kezdődő és idén június végével záródó pénzügyi év 5,84 milliárd dollárt, vagyis több mint 1700 milliárd forint bevételt hozott a fontos vízi átjárónak.
Hetente már hat oda-vissza fuvart kínál Budapest és Neuss között az osztrák–német együttműködés.
A buszokkal és kishasznjárművekkel ellentétben sokkal lassúbb ütemben halad az átállás,a közepes- és nehéz tehergépkocsik terén. Bár vannak lelkes törekvések, néhány darabos beszerzések, de az átütő, flottaszintű beszerzések még váratnak magukra.
A szerelvényen utazó konténerek Helsinkiből tartanak a Mumbai közelében található Nhava Sheva konténerkikötőbe.
Madrid és a kínai Nansa között indít közvetlen vegyipari fuvarokat a globális logisztikai szolgáltató.
A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület Vasúti Veszélyesáru-szállítás tendenciái címmel szervez szemináriumot június 28-án.
Tucatnyi hazai milliárdos érdekelt a magyar közlekedési-logisztikai piacon. A szektor népszerűsége ugyan korántsem mérhető az ingatlanpiacéhoz, de jelentősége az elmúlt években egyre nőtt.
A Rail Cargo Group (RCG) fogja szállítani a gyártósor és a központi üzem között az olasz autógyártó egyik legújabb modelljét, az Urust.
Az eddigi heti egyről kettőre emelte az intermodális TransFER-járatok számát a viszonylaton az osztrák teherfuvarozó vállalat.