A világ leggyorsabb vitorlásából múzeummá

Berky Dénes   ·   2012.06.08. 14:00
kiskép

Mint már írtunk róla, a Greenwichben található Cutty Sark klipper vitorlást idén áprilisban nyitotta meg újra II. Erzsébet brit királynő, 55 évvel azután, hogy egyszer már felavatta a hajót ugyanitt, szintén múzeumhajóként. Most azonban nem a Cutty Sark történetéről lesz szó, hanem arról a múzeumról, ami belőle lett.

A Cutty Sark teljes pompájában. <br>A képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből

A hajót a DLR (Docklands Light Railway) Cutty Sark for Martime Greenwich megállójától alig két perc sétára találhatjuk, így London belvárosától nagyjából 20-30 perc alatt el is érhető. A Cutty Sarkhoz érkezve csodálatos látvány tárul elénk. A hajó a vízvonaláig egy üvegcsarnokba van beépítve, mely kis ellenérzéseket is kiválthat, azonban ez hamar elmúlik, ha benézünk azon a bizonyos üvegen a hajó alá, ahova a hajó belsejének végigjárása után érekzünk.

A pénztár 10 órakor nyit, ekkor az előre váltott belépővel rendelkezőket engedik be először, majd a többiek következnek, természetesen ügyelve arra, hogy egyszerre ne legyenek túl sokan bent. A pénztár a shoppal egy helyiségben van, így rögtön begyűjthetjük a souvenireket, amiket emlékbe szeretnénk vinni, azonban vigyázzunk, mert nem olcsó.

Ezután egy kis hídon és a hajó oldalába vágott lyukon át bejutunk a Cutty Sark belsejébe, ahol rögtön hatalmas teásdobozok tárulnak elénk, amiken elolvashatjuk a hajó építésének rövid történetét. Majd egy kis vetítésen vehetünk részt, ahol a vitorlás immár 143 éves történetét nézhetjük végig, egészen 2012-ig.

A következő állomás az eggyel feljebbi emelet, itt egy nagy földgömbön nézegethetjük a hajó útját Ausztráliából vagy Shanghaiból Londonig, vagy ki is próbálhatjuk magunkat egy kis játék keretében, vajon képesek vagyunk-e gyorsabban hazaérni, mint azt a hajó régen tette. A tat felőli végén a Cutty Sark következő állomásának, a gyapjúszállításnak történetét olvasgathatjuk, természetesen gyapjúszsákokon.

Innen már egyenes az út a fedélzetre. Itt lehet megtekinteni a személyzet szállásait, a konyhát, a kormányosi állást, a kapitány kabinját, vagy a hajóorron lévő díszt. Minden makulátlanul tiszta, minden kötél a helyén, nem csalódunk a britek precizitásában.

A hajó tat felőli végén egy hídon át jutunk a lépcsőházba melyen át bejutunk az egykori szárazdokkba, egyenesen a Cutty Sark feneke alá. Itt tárul a szemünk elé a gyönyörű szegecselt hajófenék, a megfelelő siklás érdekében íves formájával. Az itt található kis étteremben akár meg is ebédelhetünk, ha úgy tartja kedvünk és bírjuk pénztárcával. Az orr felőli végen ki van állítva a gondosan megőrzött orrdíszek sokasága, annyian vannak, hogy be sem férnek rendesen egy képbe. Itt fel lehet menni a felszín szintjére, onnan is megcsodálni a hajótest lenyűgöző formáit. A kijárat, jó marketing-érzékkel, szintén a shopon át vezet, így ha kedvet  kaptunk még egy toll vagy hűtőmágnes megvásárlásához, ezt még bepótolhatjuk.

Kintről még egyszer körüljárva a Cutty Sarkot csodálhatjuk meg a legendás klippert, és megnyugodhatunk, hogy nem volt kidobott pénz a belépő, hiszen a britek egy nagyon színvonalas kiállítást építettek itt, senki meg nem mondaná, hogy 5 éve a hajó majdnem porig égett.

Kapcsolódó hírek