Az emelt szintű szolgáltatásoké a jövő

iho/vasút   ·   2012.01.11. 17:00
kiskep_rjet

Az utóbbi négy év kedvezőtlen folyamata megfordulni látszik, ugyanis 2011-ben ismér meghaladta a hétmilliót az emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó, feláras (intercity, eurocity, euronight vagy railjet) vonaton utazók száma. Ez az emelkedés 2010-hez képest közel ötszázezerrel több utazást és hétszázalékosnál nagyobb növekedést jelent. Míg 2009-ben csak 6 439 707, addig 2010-ben már 6 562 165, 2011-ben pedig 7 032 922 utazáshoz vettek igénybe valamilyen feláras vonatot. Két évvel ez előtt egymilliárd-hétszáznyolcmillió forint bevétele volt a Startnak csak a felárakból, 2011-ben ez az összeg egymilliárd-hétszáznegyvenegymillióra nőtt.

A felárbevételek eloszlását tekintve 2011-ben a legkedvezőtlenebb hónap a január volt, a legkedvezőbb pedig a november. Nyár végén, augusztus elején a 80-as és a 40-es vonalon is hosszabb vágányzárak voltak, emiatt ezeken a szakaszokon rossz volt a menetrendszerűség. A kedvezményes felárakat késések miatt többször is visszatérítették.

A railjet vonatokat a kényelmük miatt hamar megkedvelték az utasok<br>(fotó: Vörös Attila)

A minőségi távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza és a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon volt tapasztalható. Ehhez hozzájárultak a MÁV-Start fejlesztései és a szolgáltatási színvonal folyamatos emelése is. A railjet vonatok bevezetésével a kétóránkénti IC-közlekedés óránkéntire sűrűsödött. Ezen felül jelentős mértékben hozzájárult a feláras vonatok növekvő népszerűségéhez az az önmagában is erős befolyásoló tényező, hogy a távolabbi munkahelyekre történő ingázás és az üzemanyagár-növekedés nyomán egyre többen választják a vasutat az utazásaikhoz.

Az elmúlt években, főleg a railjet vonatok bevezetésével a Budapest–Győr viszonylatban közlekedő egyetemisták körében is sikerült népszerűsíteni a feláras vonatokat. A railjet és IC-vonatok kényelme, valamint az a tény, hogy a kevés megállás miatt a személy- és gyorsvonatoknál gyorsabb eljutást kínálnak, még egyetemista-pénztárcához mérve is korrekt alternatívát jelentenek. Ez a tendencia a többi vasútvonalon is kimutatható.

Harmadik generációs IC kocsi utastere<br>(fotó: Tevan Imre)

Ugyancsak hozzájárult az emelkedéshez, hogy 2011-ben a vasúttársaság utasbarát ajánlatokat, kedvezményes felárakat hirdetett meg meghatározott vonalakon, csúcsidőn kívüli napokon, időszakokban.

A feláras (pót- és/vagy helyjegyköteles) vonatok a nagyobb városok között, a kevesebb megállásokból adódóan rövidebb menetidővel, ütemes menetrendben közlekednek. A kocsik hangszigeteltek, klimatizáltak, a vonaton hangos utastájékoztatás működik, továbbá az utazás a kocsik kényelmes belső kialakításának köszönhetően igazán komfortos. A szerelvényekben közlekedő kocsik – típusuktól függően – további minőségi szolgáltatásokat is nyújtanak, mint például a vezeték nélküli internetelérés (wifi), konnektorhasználat, pelenkázóasztal, kerékpárszállítás. Egyes IC vonatok étkező, a railjetek bisztrókocsival közlekednek.

A railjeteken már van konnektor. Vajon mikor lesz minden IC kocsin?<br>(fotó: Tevan Imre)

Kővári Zsolt, a MÁV-Start új vezérigazgatója elmondta, a személyszállító vasúttársaság kiemelt törekvése a távolsági forgalomban közlekedő járműpark színvonalának folyamatos emelése, megújítása, az erre alkalmas járművek számának növelése, illetve a már bevezetett és népszerű IC-szolgáltatások utazási igényeknek megfelelő bővítése. A vasúttársaság már a közeljövőben megkezdi az IC kocsikban a konnektorok kiépítését, és előkészíti a wifi-szolgáltatás kibővítését is.

Kapcsolódó hírek