Bezár a híres doncasteri mozdonyműhely?
![doncaster_wabtec](https://iho.hu/storage/34290/doncaster_wabtec.jpg)
A tulajdonos, az amerikai Wabtec azt tervezi, hogy kivonul a brit vasútijármű-karbantartási piacról is. Háromszáz munkahely forog veszélyben.
A Wabtec az üzem termékportfóliójának és költségeinek átfogó felülvizsgálatát követően tett javaslatot a jelenlegi megbízások teljesítését követő leállításról, majd az egész brit piacról történő visszavonulásról. A dolgozókkal a napokban közölték a rossz hírt. A törvény szerinti egyeztetés a következő hetek feladata.
A további lehetőségek között szerepel, hogy a fennmaradó alkatrészgyártást más helyszínre helyezik át vagy a közelben, vagy pedig valahol az Egyesült Királyságon belül. A Wabtec kihangsúlyozta: a doncasteri üzem továbbra is dolgozik a már elnyert összes projekten, az ügyfeleknek vállalt feladatok teljesítésére összpontosítva.
A nagy múltú vasúti gyártásáról híres, közel 90 ezer lakosú város vezetése szomorúan áll a Wabtec döntése előtt, de tekintettel vannak a működési körülményekre. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül egy olyan megoldást találni, mely megvédi a helyi munkaerőt, és továbbra is folyhat a termelés Doncasterben. A városvezetés kész támogatni a céget a városon belül megfelelő telephely-lehetőségekkel. Kihangsúlyozták: a város büszke vasúti gyártási örökségére és minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, azért hogy ez a jövőben is folytatódjon.
A doncasteri üzem előzőleg 2020-ban nézett szembe komolyabb válsággal, mikor is a pandémia kitörését követően elbocsátások mellett döntött a Wabtec – jelenti a Railway Gazette.
A doncasteri mozdonygyárat (Doncaster Railway Works) a vasút hőskorában, 1853-ban alapította a Great Northern Railway (GNR) vasúttársaság. A „The Plant”, vagyis „Az üzem” néven is emlegetett létesítmény számos híres és ismert mozdonytípust gyártott az évtizedek-századok során, többek között:
- a „Flying Scotsman” („Repülő Skót”) gőzmozdonyt, mellyel először érték el a száz mérföld (161 kilométer) per órás sebességet;
- a „Mallard” (Vadkacsa) elnevezésű gőzöst, ami 1938. július 3-a óta tartja a gőzmozdonyok sebességi rekordját 126 mérföld (202,6 kilométer) per órával – valószínűleg örökre;
- valamint a Class 56-os dízelmozdonyok egy részét, amiket Magyarországon 659-es sorozatú Melákként ismerhetünk a Floyd Kft., jelenleg pedig a V-Híd Zrt. üzemeltetésében.
(Nyitóképünkön a doncasteri mozdonyműhely még funkcionáló része. Kép forrása: railfreight.com)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!