Boeing-mérföldkő: a négyezredik 737 NG

iho/repülés   ·   2012.04.14. 18:00
chinasouthern737

Az ünnepségen sokszáz Boeing-alkalmazotton kívül természetesen ott volt a gép jövendő tulajdonosának jónéhány képviselője: a 121 személyre alakított 737-700-as a China Southern flottáját gazdagítja, a kínai társaság jövő héten veszi át.

Mint korábban megírtuk, épp a napokban volt negyvenöt éve, hogy ennek a kéthajtóműves, rövid- és középhatótávolságú típusnak az őspéldánya először a levegőbe emelkedett. A 737-100-ast rövidesen a 200-as követte, az első nagy változás a ma már Classic-néven emlegetett sorozat volt, amikor a gép nagy kétáramúságú CFM-56-os hajtóműveket, új szárnyat és új, digitális fedélzeti rendszereket  és képernyős kijelzőket is kapott a nyolcvanas években.

A Classic bázisán történt a New Generation kialakítása: aerodinamikai fejlesztésekkel, erősen javított CFM-56-os változatokkal, és immár teljesen glass cockpit, nagyképernyős műszerfallal.

Boeing-csúcs: a négyezredik NG <br>(fotók: Boeing)

A világ kereskedelmi jet-állományának egynegyedét teszik ki a 45 év óta gyártott és még forgalomban lévő 737-esek: bizony, még a 200-as sorozatból is repül jónéhány példány. 114 ország 358 légitársasága használja ezt a keskenytörzsűt valamelyik változatában, egyébként, mint azt egy korábbi cikksorozatunkban is megírtuk, számos 737-es teljesít különféle katonai feladatokat is, és ugyancsak sok példányt adtak el a BBJ üzletigép-változatból.

Tavaly készült el a hétezredik a 737-es összes változatából

A hétezredik legyártott 737-est tavaly vehette át a Fly Dubai, ebből a hétezerből a jelenleg használatban lévő 737-esek összlétszáma 5550 körüli, ehhez képest az NG-k teljes rendelésállománya 6600 gép, amelyből tehát a négyezredik után még több, mint 2600(!) példány elkészültét és leszállítását várják a társaságok. Ezen túl a tervezés alatt álló következő 737-es generáció, a MAX is már többb, mint ezer példányra kapott fix rendelést vagy opciós lekötést.

Az újgenerációs 737-esek sikerének egyik titka a változatos kialakítás: a legkisebb, és ezért a legkevésbé keresett 600-astól egészen a 190-200 személyessé növelt 900-asig terjed a skála, ráadásul több verzió rendelhető ER, azaz megnövelt hatótávolságú változatban: vagyis a Boeing alulról, a 737-essel tölti fel azt a kategóriát, ami a 757-es gyártásának leállásával megüresedett.

A Malév is egy 737-NG-vel repülte utolsó járatát <br>(fotó: MTI)

Miközben a folyamatos gyártás közepette is zajlanak a fejlesztések, ezek egyik látható jele például a néhány éve már igen sok gépen megjelenő látványos wingletek, a Boeing számára most a legfontosabb kérdés a gyártás felgyorsítása. Eddig is már komoly volt a felfutás: a háromezrediktől a négyezredik NG átadásáig már csak két év és nyolc hónap telt el, de a rentoni üzem átrendezése révén azt reméllik, hogy a havi kibocsátás 2014-re már 42 gépre emelkedik.

A februárban leállt magyar nemzeti légitársaság a 2003-ban történt flottacsere révén 18 újgenerációs lízingelt 737-est repültetett, közülük hat a legkisebb 600-as, 7 a 121 utasra székezett 700-as és öt a 168-180 üléses 800-as volt. A Malév egykori NG-flottájából a 600-asok kerültek szétszerelésre, a 800-asokból több újra szolgálatba kerül más légitársaságok bérelt gépeként.

Kapcsolódó hírek