Budapest–Budapest, egy élményjárat titkai – 2. rész: Kabinlégkör a Balaton fölött

Márványi Péter   ·   2022.06.26. 09:00
DSC_0010

A házigazda és az először repülő utasok. A látássérült házaspár és a nagyi, aki azért kicsit félt… A házigazda feltalálja magát, ha hosszú a gurulás, akkor is.

Abban ugye nincs semmi rendkívüli, hogy egy Smartwings 737-est kitolnak az állóhelyéről, bár az már érdekes, hogy indulás előtt nem kell kinyitni a csomagteret és berakodni poggyászokat. Sok az utas, de a kabinban nem volt tülekedés a fejfeletti rekeszekért sem. A mellettem lévő üléssorban egy fiatal férfi fogja görcsösen a partnernője karját, mint aki azért aggódik a hajtóműindítás alatt (és később is). A hangulat a kabinban eléggé más ahhoz képest, mint amikor egy nyaralni vágyókkal zsúfolt charter készül a felszállásra, oldott és amolyan inkább társalgós az atmoszféra. Köszönhetően annak, hogy a légiutaskísérők ritkán tapasztalható derűvel adják elő a mondandójukat, utánuk pedig a mikrofon egy nem egyenruhás, bár nyakban lógó igazolványokkal szépen kidekorált úr kezébe kerül, aki már gurulás közben beszél érdekes apróságokról, mindenről, amit látni a gép ablakaiból útban a 13-as bal pálya felé.

Kránitz Balázs, az Aeropark egyik vezetője, mint egykori rádióriporter, ért ahhoz, hogy minitudósításokká dolgozza fel az ötven perces-egyórás repülés mozzanatait. Felszállás után elég hamar belemerülünk a felhőkbe, majd kibukkanunk felettük, hogy vagy tíz perc elteltével már a föld látványában gyönyörködjünk, mert a Balaton környékén érdekes mód tiszta idő vár már minket és a part, Tihany, a szántódi szűkület, a Balaton-felvidék már zavartalanul tárul elénk.

(fotók: iho.hu)

Balázs ugyan bölcsen beleszövi mondandójába: a gépet a pilótái olyan pályára irányítják, hogy mindkét oldal ablaksorából jól lehessen látni, amit látni érdemes, ezzel együtt az érdeklődő utasok időnként igyekeznek áttódulni a maguk helyéről a másik oldalra is, le ne maradjanak valamiről. Aztán persze következik a szokásos „öveket becsatolni” bemondás, de még hátra van a 13-as jobbpálya megközelítésekor a bónusz, Budapest a jobboldalon. Landolás, a szokásosnál talán hangosabb taps, mintha azért lenne nem egy utas, aki megkönnyebbülten sóhajt fel, az biztos, hogy a kiszállás sem olyan türelmetlen tülekedés, mint amikor a nyaralóhelyről jön vissza a járat. Sokan ekkor állnak meg a pilótafülke ajtajánál, hogy megköszönjék Szakács Gábor kapitánynak (Szaki) és Kovácsházi György első tisztnek a repülést. És persze hogy vessenek egy alapos pillantást a 737-es rejtélyes műszerfalára.

Hát akkor lássuk ennek a járatnak az érdekességeit a házigazda Kránitz Balázs szempontjából.

– Mi a titka annak, hogy a járvány lecsengése után, amikor az utasok hatalmas tömegben szabadulnak rá a légiközlekedésre, ez a Budapest-Budapest járat mégis olyannyira megtartotta a népszerűségét, hogy gyakorlatilag az utolsó két alkalommal is teltházzal ment a gép?

 – A tavalyi nyarunk nagyjából ennek a megfejtésével telt. Egy évvel ezelőtt repültünk először a járvány utáni szezonban, és vacilláltunk ugyanúgy, mint a legelső repüléseknél 2020 októberében, hogy hány járatot kellene meghirdetni, hányan fognak eljönni. Az a tavalyi június teljes mértékben meglepett minket, nagyjából ugyanazzal a dinamikával teltek meg a járatok, és utána minden hónapra jutott egy vagy kettő, sőt volt olyan, hogy három, és ez ment egészen október elejéig, közepéig. Végül is arra jutottunk, hogy sokan itt próbálják ki a repülés élményét.

Most már állandó elemmé vált, hogy a légiutaskísérők köszöntője után kiállok és megkérdezem, hogy ki az, aki most repül először. És jó látni ott a kabinban, hogy az utasok 70–75 százaléka fölemeli a kezét. Szinte az egész repülőgép új utasokkal, első repülőkkel van tele, és azért az ő arcukon hatványozottan látszik a várakozás.

Rengeteg történettel találkozunk. Amikor minket az Aeroparkban keresnek meg azzal, hogyan történik a repülés, látjuk, hogy ki kinek szánja az utalványt: most például valakik a 90 éves nagymamát szeretnék életében először elvinni repülni. Az eddigi legidősebb első repülő utasunk tavaly augusztusban 86 éves volt, aki pont a tizedik Budapest–Budapest járatot kapta ki, akkor kellett a legalacsonyabbra süllyednünk, hogy jól lássuk a Tihanyi-félsziget környékét meg a Duna-kanyar környékét.

– És az idős hölgy hogy bírta a repülést?

– Nagyon jól bírta, pedig az időjárási körülmények picit izgalmasabbá tették a repülést, záport, zivatarfelhőt is kellett kerülgetnünk, fel- és leszállásnál is volt némi turbulencia. Amikor kiszállt, megkérdeztem tőle, hogy na milyen volt az első repülés, és konkrétan az volt a válasz: „Hát, nem mondom, egy picit besz...tam, de gondoltam, hogy addig nincsen baj, amíg maga ott áll elől és beszél.” Hozzátette, ezt fogja kérni a gyerekektől, hogy nyáron vigyék el valahova nyaralni, úgyhogy remélem, összejött neki a repülős út. A másik, hogy a gyerekeket is hozzák akár egy hosszabb út előtt kipróbálni, hogy milyen az élmény, bírni fogja-e a gyerek. Rengeteg az ünneplő közönség, ez egy izgalmas ajándék házassági évfordulóra, születésnapra, és az utasok harmadik harmada megszállott repülésrajongó. Tehát van olyan utasunk, aki eddig szinte az összes alkalommal eljött velünk repülni, mert egyszerűen élvezi, szereti.

– Mennyire nehéz ezeknek a járatoknak a szervezése? A mostani forgalmi felfutás közepette nagyon nagy gondok vannak a kiszolgáló oldalon, és gondolom, Budapest sem áll túlságosan jól munkaerővel. Dőlnek a menetrendek, sok járatot mondanak le, tömegek várakoznak a repülőtereken - ezekre a repülésekre mégis mindig sikerül összehozni a körülményeket?

– Igen, eddig abszolút gördülékenyen ment a dolog, sőt, voltak olyan napjaink, hogy 50 perces fordulóidővel két vagy három járatot teljesítettünk zsinórban egymás után, és eddig mindig időben el tudtunk indulni. Ha volt is késés, akkor forgalmi ok miatt, mert mondjuk pont akkor pályairányváltás történt, és többet kellett gurulnunk, de ezt is megoldottuk. A személyzet, aki velünk repül, nagyon sok Budapest–Budapest járatot csinált már, szinte állandó személyzeteink vannak. Időről időre be-beköszön egy újabb tag és valahogy ő is felveszi a fordulatszámot, érzi, látja, hogy ez egy teljesen másik járat. Közösen találtuk ki az elmúlt tizenöt alkalommal, hogy mi minden történjen a repülőgép fedélzetén, ez közös szerelemgyerek, és szerintem attól is működik ilyen jól.

– Engem az is meglepett, hogy milyen harmonikusan bele lehet illeszteni ezt a furcsa járatot a budapesti repülőtér adottságaiba, forgalmába, eljárásaiba.

– Sokan a földi kiszolgálóknál is állandó arcok. Persze az elején egy picit jobban kellett egyeztetni a HungaroControllal, Szaki az első három járatnál többször koordinált az Approach-csal, hogyan tudjuk a magasságot tartani, milyen eljárást kell követnünk, egyáltalán le kell-e repülnünk a teljes eljárást, mondjuk egy kivezetésnél. És persze a legelsőnél nagyon könnyű dolgunk volt, mert alig volt forgalom. Közel és távol nem volt induló a mi járatunk körül, sőt, ha jól emlékszem azon a napon húsz körüli járat közlekedett összesen a repülőtéren, és mi ennek egy kimutatható százalékát adtuk 2020 októberében. De persze próbálunk úgy időzíteni, mert a blokkóra az nagy úr, de ennek is megvannak a titkai, hogy ne a földön járjanak a hajtóművek, emiatt van, hogy akkor indítunk hajtóművet, amikor már lement a biztonsági bemutató, és a kabin kész, hogy ne ott a váróponton állva mondják még el a légiutaskísérők, hogy hol vannak a vészkijáratok. Lehetőség szerint minimálisat kelljen gurulni, és általában a szerencse is velünk van.

– Meglepve hallottam, hogy erre a járatra is van résidő?

– Most a legutolsónál kaptunk. Annyi minden előfordult ennél a tizenöt repülésnél, kikaptunk részeg utast, aki vagy aggodalmában öntött fel a garatra, vagy csak extrán jól akarta érezni magát. Az egyik legszebb élményem talán pont tavaly júniusban volt, amikor egy látássérült házaspár jött velünk. A feleség teljesen vak volt, ez volt az első repülése, és amikor elindultunk, fölszálltunk, egyből szólt a légiutaskísérőknek, hogy akkor ő szeretné egy picit jobban megismerni a repülőgépet, és ahogy Tarsoly Katus, Józsa Dóra meg Fazekas Hajni karon fogta a hölgyet, és körbe vezette a repülőgépen, az valami egészen szenzációs élmény volt. Végig tapogatott mindent, hogy az ujjaival érezze, mekkora a konyha, hogyan vannak a sorok a kabinban, milyen eszközeik vannak a légiutaskísérőknek, aztán leszállás után neki is megvolt a pilótafülke-élmény. És hát a rengeteg gyerek, akik itt élték át először velünk a repülés élményét.

– Szóval az utasokkal is más a viszony, mint egy normál járaton.

– Persze, más a viszony. Vannak, akiket ismerünk reptérlátogatásról, és amikor visszatérnek hozzánk a repülés után, azt látjuk, hogy sokuknál tényleg valamit sikerült elindítani. Kapjuk a visszajelzéseket is, hogy megvettük a repülőjegyet Korfura, eldöntöttük, hogy megyünk Koppenhágába, vagy Alicantéba. Sokaknak megadjuk a kezdő lökést ahhoz, amit eddig nem mertek vagy nem akartak kipróbálni, mert valamiért féltek az egésztől. És igen, teljesen más az utazóközönségnek az összetétele. Nagyon érezni a kíváncsiságot, amikor segédkezek a beszállításnál, már jönnek és kérdezgetnek, van egy fajta extra várakozás egy normál járathoz képest.

– Szereted ezt az egészet...

– Nagyon. Meg a reptérlátogatásokat. Kreatívnak kell lenni, sokszor egy csendesebb forgalmi időszakban is mutatni érdekeset, vagy mondjuk, amikor egyszerre három heavy  érkezik, két Jumbó meg egy Tripla Hetes, akkor mérlegelni, hogyan tudjuk maximálissá az élményt, és a látogatókat a lehető legjobb pozícióba vinni, hogy mindenből kapjanak ízelítőt. Ugyanez van a fedélzeten is, és már mondták a lányok, hogy azért örömmel látnának valamikor egyenruhában is a személyzet tagjai között.

– Ez komoly elismerés.

– Igen, és jó ebből az irányból is belekóstolni a repülésbe. Itt is sokszor kreatívnak kell lenni. Tavaly októberben, amikor pályairányváltás történt, ráadásul egypályás üzem volt, végig kellett gurulni a fél repülőtéren, ott kuncogtak a légiutaskísérők, hogy valami nyolc–tíz percen keresztül kommentáltam, hogy ha balra kinézünk, itt van a történelmi 1-es terminál, Dávid Károly alkotása, ami felülnézetből repülőgépet formáz, ha jobbra nézünk, akkor arafelé mit látunk. Ilyenkor kijön belőlem a rádiós vér, ez szerintem neked is teljesen természetes érzés: nem lehet csend, valaminek történnie kell. Nálam szerintem ez a kettő kombinálódik ilyenkor, csak a helyszín egy zárt cső, nem pedig egy stúdió.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Blog Utasellátó

Tapasztalat vagy intuíció?

iho   ·   2022.08.08. 16:40

A sportfogadás milliókat vonz, mégpedig ellenállhatatlan erővel. Ez nyilván nem meglepő, mert a sport önmagában kedvelt, miközben ha mindez egy kis fűszerrel tovább bolondítható, akkor minden adott a jó szórakozáshoz!