Az Adriával az Adriára, idén is
Idén nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-Start éjszakai járata, az Adria intercity. Lesz újra Retró Istria is.
Idén nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-Start éjszakai járata, az Adria intercity. Lesz újra Retró Istria is.
Idén is számos vonaton nyílik lehetőséget a bicikliszállításra. Vonzó bónusz: a fixáras kerékpárjegy és a Kerékpár országbérlet.
Jelentős értékre elkövetett lopás és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vettek három nógrádszakáli férfit, akik ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti vasúti légvezetéket, amivel húszmillió forint lopási és másfélmillió forint rongálási kárt okoztak.
A szemtanúk szerint a motorkocsit oltó vonatszemélyzet mindent megtett az utasok biztonságáért.
Bár a kormány a minap második lépcsőben is tárgyalt a magyar vasúti közlekedés versenyképessége szempontjából létfontosságú járműbeszerzésekről és infrastruktúra-fejlesztésekről, egyelőre csak azt tűnik egyértelműnek: egyik esetben sem várhatók gyors megoldások.
Hétköznapi fejlemények a vasúti hátországból.
Tizenöt évvel ezelőtt fejeződött be a MÁV Cargo privatizációja, amelynek során a MÁV árufuvarozási üzletágát kiélezett versenyben nyerte el a Rail Cargo Austria, az ÖBB árufuvarozási leányvállalata.
Szerdán Nemeskeresztúrnál törte le a félsorompót egy furgonos egy vasúti átjáróban. Ami ezután következett, arra nincsenek szavak! A balesetről fedélzeti videó is készült.
A MÁV–Volán-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazást rögzítettek. Magasan vezet a Volán, háromszor annyian buszoznak, mint vonatoznak.
Harmadik nekifutásra sikerült elvinni a bajai ócskavasvonatot, nagyon rossz a mozdonyhelyzet Dombóváron.
Január 28-án, vasárnap délelőtt is történt ütközés, egy autó a vonat oldalának hajtott Fehérvárcsurgónál...
Az új díjtermék sikere túlszárnyalta az előzetes várakozásokat: a 2023. május elsejével bevezetett bérletfajtából nyolc hónap alatt már több mint négymilliót vásároltak a MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók.
Korábban a körzeti megbízott és az utasok is kudarcot vallottak. A katasztrófavédelem nem közreműködött a vadkármentesítésben.
Kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani az Elvirán.
Egy jelentés szerint a szektorból 70 ezer munkavállaló hiányzik, többek között üzemeltetési és vasútfejlesztési, -beruházási munkakörök betöltetlenek.