Dízel Traxxokat bérel a Rail Cargo Hungaria, Miskolcra kerül az első
Az Akiem mozdonyaival bővíti vontatási képességét a Rail Cargo Hungaria.
Az Akiem mozdonyaival bővíti vontatási képességét a Rail Cargo Hungaria.
Téma az intermodális fuvarozás: a résztvevők világszínvonalú újdonságokat ismerhetnek meg, megtalálják egymást a szakemberek; kérdezhetnek – választ kapnak, hiszen a szereplők szakmailag egy nyelvet beszélnek, értik egymást.
2025-ig összesen közel harmincmilliárd forinttal erősödhet a kötött pályás teherfuvarozás versenyképessége: az egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához igényelhető vissza nem térítendő támogatás egy most meginduló programban.
A 29-es vonalszakaszának villamosításának köszönhetően új menetrendi struktúrát alakított ki a MÁV-Start a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca vasútvonalon.
Az utasok 2022. decemberében utazhatnak a korszerű éjszakai vonaton.
Teherautóval ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó 604-es Tatran gyorsvonat, pótlóbuszok viszik az utasokat Poprád és Igló között.
A nebulók még az éjszakákat is a vonaton töltik.
Egy konténervonat ezerkétszáz tonna hulladékot és sittet tud elszállítani, ami hetven rakott teherautót jelentene.
Az észak-csehországi Děčín-východ vasútállomásra szerelik fel az összesen 24 kilowatt teljesítményű napelemeket.
A 100-as nagy melója melletti a Keleti pályaudvar vágánykorszerűsítései miatt változik komolyan a vonatközlekedés. Vágányzári összefoglaló, érvényes szeptember 6-ától.
A MÁV a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve bemutatta a PLANET BUDAPEST 2021 Fenntarthatósági Expo és Világtalálkozó népszerűsítésére felmatricázott Taurust péntek délben a Keletiben.
Östersund a honállomása annak az Alstom Coradia iLint motorvonatnak, amelyik augusztus végén állt forgalomba a dízelek alternatívájaként, a szén-dioxid-mentesség jegyében.
Ezúttal már ötnapos sztrájkot hirdetett a német mozdonyvezetők szakszervezete.
A gépek a lengyel-osztrák tengelyen közlekedő távolsági járatokon fognak dolgozni.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a részvényvásárlást, aminek értelmében a szlovén vasúttársaság teherszállítási ága 49 százalékban cseh magánkézbe kerül.