Megint visszaeséssel kezdett a HHLA
Ahogy tavaly, az idei év első negyedében is jelentős volumencsökkenést tapasztalhatott a vállalat az intermodális szolgáltatások terén.
Ahogy tavaly, az idei év első negyedében is jelentős volumencsökkenést tapasztalhatott a vállalat az intermodális szolgáltatások terén.
A nemzeti vasút Ukrzaliznyicja (UZ) üzemei 7088 teherkocsit hoztak helyre január elejétől április végéig.
A litván nemzeti vasút (LTG) a napokban kötött egyetértési megállapodást az Ukrán Vasúttal (UZ) a szolgáltatás elindításáról.
Az észak-dán kikötővárossal való kapcsolattal a Norvégia és a kontinentális Európa közötti intermodális árufuvarozási útvonal megvalósíthatóságát hivatott bemutatni a DB Cargo-leány.
A két ország által közösen megépített, 2015 óta üzemelő vaspálya létfontosságú a laoszi gazdaságnak.
A néhány napja életre hívott szolgáltatás a lengyelországi Dabrowa Gornicza és az ukrajnai Mosztiszka között elérhető.
A Duisburg–Pomezia és a Herne–Verona útvonalak Németország legfontosabb logisztikai csomópontjai közül kettőt kötnek össze Észak- és Közép-Olaszországgal.
Az ukrán nemzeti vasút ezen felül országszerte helyre akar állítani multimodális konténerterminálokat és újakat is létre fog hozni.
Bécs–Milánó helyett Bécs–Verona, új Burghausen–Trieszt vonatok indulnak, a Budapest–Neuss tengelyen pedig növelik a gyakoriságot.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében elindított szállítmányok húsz nap alatt teszik meg a Sicsiacsuang és Belgrád közötti, több mint tízezer kilométert.
A finn logisztikai vállalat áprilisban indítja el intermodális vasúti fuvarjait az észak-finnországi Haparandából a fontos svédországi kikötővárosba.
A fontos németországi intermodális létesítmény pénzügyi és volumenteljesítménye is érezhetően csökkent, ez pedig a vasútra is hatással volt.
Elsősorban a gördülőállomány fejlesztésére szánt hetvenmillió eurós forrás megvonásával.
Verona és Göttingen, valamint Padova és Hannover között új szállítási lehetőség, a Verona–Wuppertal útvonalon pedig növelik a vonatok számát.
A román határ közelében, Hlibokánál megvalósuló létesítmény célja, hogy javítsa a vasúti és közúti szállítás logisztikai összeköttetéseit Ukrajna és az EU viszonylatában.