Jönnek a cseh railjet-hasonmások

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.02.23. 12:00
01_cseh_railjet

Márciusban és áprilisban hazánk vasútvonalain tesztelik az új ötkocsis cseh szerelvényeket. Az utasok majd a Metropolitanokon próbálhatják ki ezeket, ha minden jól megy.

Rövidesen befejeződik a Siemens–Škoda konzorciumtól vásárolt ötkocsis, új építésű szerelvények tesztelése a velimi próbapályán. Az egyelőre belföldi expresszekre és gyorsvonatokra szánt tíz ötkocsis, tartósan összekapcsolt szerelvény a Prága–Ústí nad Labem–Karlovy Vary–Cheb, valamint a Prága–Plzeň–Cheb vasútvonalakon áll először forgalomba 2021 második felében. A Cseh Vasutak először mutatott meg fotókat a kocsik utasteréről, ezeket mi is közöljük. A vasúttársaság azt is elárulta, hogy a csehországi tesztelések befejezése után két hónapon át Magyarországon próbázik majd egy szerelvény, hogy leteszteljék, miként viselkedik a railjet-hasonmás a magyar vasúti pályákon. A Cseh Vasutak korábban azt nyilatkozta, hogy az öt tízkocsis szerelvényt a Prága és Budapest között közlekedő eurocityken szeretné használni, később azonban már visszavonta ezt, mondván, hogy önmagában az ötkocsis szerelvény kapacitását tekintve nem elegendő a Metropolitanokra. Az más kérdés, hogy ezekhez a szerelvényekhez tetszés szerint lehet első, vagy másodosztályú kocsit csatolni, mert a két végén standard UIC-előírásoknak megfelelő átjárók vannak.

A Cseh Vasutak még 2018-ban rendelt meg ötven új vasúti kocsit a Siemens és Škoda konzorciumtól. A kocsikat a Siemens bécsi telephelyén gyártották, végösszeszerelésük pedig a cseh Škoda Transportation ostravai gyárában történik. A szerelvények a Siemens Viaggio Comfort típusú járművek formatervezéséhez és műszaki felszereltségéhez igazodnak. Az ötven vasúti kocsit tíz ötkocsis szrelvény formájában tervezik használni. A mozdony nélküli szerelvény első és utolsó kocsija standard UIC-előírásoknak megfelelő átjárókkal lesz ellátva, ami lehetővé teszi az ötkocsis szerelvény igény szerinti további bővítését például étkezőkocsival, vagy plusz első- vagy éppen másodosztályú kocsikkal. Az ötven kocsit, azaz a tíz ötkocsis szerelvényt nem egész hárommilliárd koronáért (39 milliárd forint) veszik meg a csehek. A szerelvény hossza 132 méter, 330 utas fér el benne, a kocsik maximális sebessége pedig 200 kilométer/óra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek