Kínaiak építik Algéria nyugati bányavasútját

iho/vasút   ·   2024.04.28. 12:00
algeria_banyavasut

A Béchartól a Gâra Djebilet vasércbányáig vezető, 575 kilométeres pályán a tervek szerint évente hárommillió tonna nyersanyagot szállíthatnak majd.

Az észak-afrikai ország délnyugati részén megvalósuló úgynevezett nyugati bányavasútvonal építése a napokban vette kezdetét a kivitelező China Railway Construction Corp (CRCC) és a helyi Cosider Travaux Publics együttműködésében.

A régóta javasolt tehervasúti vonal a közel 200 ezer lakosú Béchar városától vezet majd délnyugati irányban a Szaharába, hogy az ország legnyugatibb, Marokkóval határos Tindúf tartományában található, 2022-ben megnyitott Gâra Djebilet vasércbányát összekösse a béchari Dumiat ipari zónával – a bánya a világ egyik legnagyobb vasérckészletével rendelkezik, becslések szerint 3,5 milliárd tonnát lehet kitermelni.

A tehervonatok megfelelő kiszolgálása érdekében negyvennél is több állomást és mellékvágányt építenek ki a pályán, mely a CRCC várakozásai szerint harminc hónapon belül el is készülhet. A szerelvények 2026 végére már évi hárommillió tonna ércet fuvarozhatnak – jelenti a Railway Gazette.

(Nyitóképünk forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek