Kőbánya-Kispesten folytatódik a 100a nyári karbantartása
Az augusztus 24-éig tartó munkálatokhoz igazodva ismét vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok a ceglédi oldalban és a debreceni fővonalon.
Újabb üteméhez érkezett a 100-as számú Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonal elővárosi részén, a 100a vonalon végzett nyári karbantartás. A munkálatok ezúttal a fővárosi szakaszon, elsősorban Kőbánya-Kispest állomáson folytatódnak, valamint Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között lesznek korlátozások.
Az első fázis az Abony–Cegléd állomásközt érintette, ahol főként ágyazatrendezési munkálatokat végeztek. Az abonyi műveletek elkészültek, már Cegléden dolgoznak a MÁV szakemberei.
A július 19-ével megkezdődött, következő ütem során Kőbánya-Kispest állomás első vágányában végeznek ágyazati karbantartást. Ezen felül itt folytatják a legforgalmasabb vonalakra, állomásokra koncentráló kitérőcsere-programot, amelynek első állomásán, Rákospalota-Újpesten a napokban cseréltek ki egy váltót. Kőbánya-Kispesten két elhasználódott kitérők helyett újakat építenek be, ezáltal megszűnik a rájuk kitűzött sebességkorlátozás, javul a forgalombiztonság, így megbízhatóbbá, pontosabbá válik a közlekedés az ország egyik legsűrűbb menetrendű elővárosi és országos vonalán.
A komplex beavatkozást követően megszűnnek a jelenleg több perces késéseket okozó sebességkorlátozások, számos helyen visszaáll a százhúsz kilométer/órás engedélyezett pályasebesség. Ezen felül pedig Kőbánya-Kispesten utastájékoztatási és esztétikai fejlesztéseket is végez a MÁV. Ősztől már a felújított pályán járhatnak a vonatok, várhatóan kevesebb késéssel.
A menetrendi változások több távolsági és elővárosi járatot is érintenek. A Nyírség Intercityk fővárosi végállomása továbbra is a Keleti pályaudvar marad, míg a Napfény IC-k és a Cívis Interrégiók az eredeti útvonalukon, de módosított menetrend szerint közlekednek. A Z50-es vonatok csúcsidőn kívül óránként, jellemzően harminc perccel eltolva indulnak. A reggeli csúcsidőben Budapest felé megmarad a megszokott félórás követés, de Cegléd és Szolnok irányába több sűrítő járat kimarad.
Figyelem! Augusztus 13-a és 19-e között a csúcsidei Z50-es vonatok egy része ideiglenesen csak Kőbánya-Kispestig közlekedik, és onnan is indul vissza Cegléd felé!
A munkálatok ideje alatt több járat útvonala is lerövidül:
- az S50-es és S21-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is érkeznek;
- a G43-as járatok Kelenföld és Kőbánya-Kispest között nem közlekednek;
- a ceglédi vonal ideiglenes forgalmi rendje miatt az S60-as, G60-as és S820-as vonatoknál, valamint a Kelet-Magyarországot a Balatonnal összekötő átlós járatok esetében is kisebb menetrendi módosításokra kell számítani.
A vasúttársaság a munkálatok idejére türelmet és megértést kér, továbbá azt javasolja, hogy utazás előtt tájékozódjanak az aktuális utazási információkról a MÁV és a MÁVPlusz mobilalkalmazás, a MÁVPlusz weboldal vagy a jegy.mav.hu utazási tervezők segítségével, illetve az állomásokon kihelyezett hirdetményekből vagy az online vágányzári menetrendből, amely térképekkel is segíti az eligazodást.
(Nyitóképünk forrása: Vitézy Dávid Facebook-oldala)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!