Közel hatszázezer tonna gabonát szállított eddig idén Ukrajnából az RCG

iho/vasút   ·   2022.09.13. 18:00
00_rch_gabonavonat

A logisztikai vállalat azzal támogatja a háború által sújtott országot, amivel a legjobban tudja, vagyis szállítási és logisztikai szolgáltatásokkal.

Ukrajna Oroszország által februárban történő lerohanása óta az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) az összes elérhető erőforrását felhasználva fuvarozza el Ukrajnából az exportra szánt gabonát, hogy garantálja a szükséges pénzt és raktárhelyet a következő vetés és aratás előtt, valamint ellensúlyozza a megélhetési költségeknek sokak számára a létezést veszélyeztető emelkedését. Az RCG a háború február végi kitörése és augusztus vége között 580 ezer tonna exportgabonát szállított el Ukrajnából, csak augusztusban több mint 145 ezer tonnát.

A gabonafeldolgozó üzemek földrajzi helyzetét figyelembe véve az augusztusi szállítások nagy része Magyarországra érkezett, de Hollandiába, Németországba, Olaszországba és Romániába is fuvaroztak gabonát. A szállítások során az RCG négy határátmeneten kel át: az ukrán–szlovák határon Csapnál, a magyar–ukrán határon Záhonynál, Ukrajna és Románia között Reninél, valamint az ukrán–lengyel átmeneten Chyriw-nél.

Az ÖBB RCG több európai országba is exportál ukrán gabonát (térkép forrása: ÖBB RCG AG)

Az RCG a következő hónapok során is hasonló igényekre számít. A vállalat a gabonaexport meggyorsítása érdekében tovább erősíti az ukrán nemzeti vasút Ukrzaliznyicával (UZ) való együttműködést. Augusztus végén hagyták jóvá egy állandó kétoldalú munkacsoport létrehozását. Ennek során optimalizálják az olyan műveleteket, mint az adatcsere és az együttműködő partnerek közötti folyamatokat, például az átrakodási kapacitás leterheltségét.

Az RCG és informatikai partnere által kifejlesztett online mezőgazdasági piactér, a GrainLane néhány hónapja köti össze az ukrajnai gazdálkodókat a kiskereskedőkkel, a fogyasztókkal és a logisztikai szolgáltatókkal: a GrainLane ezernél is több regisztrált felhasználója eddig több mint 200 ezer tonnányi gabonát, szóját és száraz kukoricát szállíttatott el. A mezőgazdasági termékek iránt érdeklődő felek egyénileg is megbeszélhetik a részleteket az értékesítőkkel, a GrainLane pedig opcionálisan szállítási ajánlatokkal támogatja őket az RCG partnerhálózatának köszönhetően. Ily módon az ukrán gyártók új üzleti kapcsolatokat kezdeményezhetnek nemzetközi felvásárlókkal, például malmokkal, kereskedőkkel, exportőrökkel, megalapozva ezzel a szárazföldi export növekedését. A GrainLane minden piaci résztvevő előtt ingyen elérhető a www.grain-lane.com címen, így az RCG által végzett szállításon felül jelentős mértékben járulnak hozzá az ukrajnai gabonaexporthoz.

Az ÖBB teherszállítási ágaként funkcionáló Rail Cargo Group Európa vezető logisztikai vállalataként Európától Ázsiáig a nap 24 órájában formálja az iparágat, összekötve embereket, üzleteket és piacokat, az elsőtől az utolsó kilométerig. A vállalat a világ 18 országában van jelen, ezek közül tizenötben saját alkalmazottakkal. Az RCG 34 különböző nemzetiségű, összesen 5755 logisztikai szakembere évente körülbelül 463 ezer vonatot – naponta nagyjából 1270-et – közlekedtet le biztonságosan, évente 94 millió tonna nettó forgalmat kezelve, hatékony, végpontok közötti logisztikai megoldásokkal. A Rail Cargo Austria AG-hoz tartozó RCG az Ausztriában szállított áruk 28 százalékát továbbítja, ezzel Európa élmezőnyébe tartozik. Ráadásul így évente körülbelül 1,1 millió tonna szén-dioxid kibocsátását is megelőzi Ausztriában.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: ÖBB RCG)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek