M3 metró felújítása: nekilátnak a középső szakaszhoz, kezdés november 7-én

iho/vasút   ·   2020.10.28. 09:00
00_m3_kozepe

November első szombatján kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával. A metró mind hétköznap, mind hétvégén Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd, a kimaradó szakaszon a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával, a legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet utazni.

2017 őszén kezdődött el a 2010–20-as évek egyik legjelentősebb budapesti közlekedésfejlesztési beruházása, a napi több százezer utas eljutását biztosító M3 metró vonalának felújítása. Az elsőként elkészült északi szakaszon 2019 tavasza óta már felújított állomásokon keresztül utazhatunk, és 2020. október 22-én, csütörtökön átadták a metró déli szakaszát is a forgalomnak. 2020. november 7-étől, szombattól tervezetten másfél évig a Lehel tér és a Nagyvárad tér között folytatódik a metrórekonstrukció; az északi és déli után ez lesz a felújítás utolsó nagyobb etapja, amelyet már csak rövidebb időigényű, kisebb korlátozásokkal járó korrekciók követnek.

Hogyan közlekedjünk a metró középső szakaszán a következő másfél évben?

A BKK megvizsgálta, várhatóan miként rendeződik majd át a forgalom az érintett hálózaton, és ez alapján részletesen, a városrészeket lakótérségekre bontva dolgozta ki mobilitási terveit. A BKK a tervezéshez felhasználta a felújítás elmúlt három évének tapasztalatait is, hiszen a metrópótlást segítő korábbi intézkedések bizonyítottan jól működtek: az északi és a déli szakaszon a metrópótlás a rekonstrukció kezdete óta zavartalan, a pótlóbuszok a rendelkezésre álló közúti kapacitás maximális kihasználásával, a csúcsidőben rendkívül gyakran, folyamatosan közlekednek. Az eltelt három évben a BKK a metrópótló buszokkal, valamint az aktuálisan lezárt metrószakaszt elkerülő, alternatív irányokba nyújtott többletkapacitással maradéktalanul kielégítette a felmerülő közlekedési igényeket.

A Lehel tér és a Nyugati pályaudvar között a metrópótló busz közlekedését sűríti hétköznapokon a legforgalmasabb időszakban az M14-es jelzésű busz, amely elsősorban a 14-es villamossal érkező utasok belvárosba történő eljutását segítve a Lehel téren a villamosvégállomás melletti buszmegállóból indul. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd.

A pótlóbusz alternatívái: bővülő kötöttpályás eljutási lehetőségek

Ahogy korábban, a BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is a legtöbb városrész felől bővíti a lezárt metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé közlekedő járatok kínálatát. Ezért érdemes megfontolni, hogy az úti célt nem feltétlenül a metrópótló buszokkal, hanem a nagy kapacitású, az északi és a déli metrópótlás során már megszokott alternatív utazási lehetőségeket nyújtó járatokat kihasználva, új utazási irányok igénybevételével érjék el.

A belvárosba, belvárosban utazóknak számos alternatíva áll rendelkezésére: érdemes megfontolni a kedvező átszállási lehetőségeket kínáló M1, M2 vagy M4 metró, a forgalmas csomópontokat összekapcsoló 4-6-os villamos, a megszokottnál sűrűbben induló 2-es, vagy a Kiskörutat feltáró 47-es és 49-es villamos használatát.

A metróval a Nagyvárad térre érkezők nemcsak a pótlóbuszokkal, hanem új közlekedési kapcsolatként a 2M jelzésű új villamosjárattal is közvetlenül elérhetik a belvárost. Az új 2M villamosjárat a Keleti pályaudvartól indulva a 24-es villamos vonalán eléri a Nagyvárad teret, majd kihasználva a Haller utca és Soroksári út csomópontjában kiépült új villamosvágányt, a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva a 2-es villamos útvonalán a pesti rakparton keresztül a Jászai Mari térig közlekedik, kiszolgálva a belváros számos forgalmas csomópontját.

Az eljutási lehetőségeket bővíti több, trolivonalat érintő fejlesztés már november 2-ától, hétfőtől:

  • a 72-es trolibusz 72M jelzéssel hétköznap is meghosszabbított útvonalon, Zugló és – a Bajcsy-Zsilinszky út-Kiskörút–Baross utca érintésével – az Orczy tér között közlekedik, többletszolgáltatást kínálva a metrópótló járat belvárosi útvonalán;
  • a XIII. kerületből a Dózsa György úton át közvetlenül a Keleti pályaudvarig közlekedő 79-es trolijárat a Népfürdői utcai lakótelep közlekedési kapcsolatait bővebben kiszolgálva, 79 M jelzéssel, a Kárpát utca helyett meghosszabbított útvonalon a Népfürdő utcán át a Dagály utcáig jár;
  • a belvárosi kapcsolat erősítése érdekében továbbra is a Bajcsy-Zsilinszky úton át, a Deák Ferenc térig meghosszabbított útvonalon közlekedik a 73-as trolibusz.

Észak-Buda és Észak-Pest felől a várost átszelő utazások segítése érdekében a BKK a belvárost és a pótolt metrószakaszt elkerülő, az M3 metró északi és déli szakaszait a Hungária-körgyűrűn át – a Göncz Árpád városközpont és a Népliget metróállomás érintésével – összekapcsoló 1-es villamosjárat kínálatát jelentősen megerősíti: Óbuda és a Népliget között 1M jelzéssel új járat indul, sűrítve az 1-es villamos követési idejét.

Az északi városrészek és a belváros között a BKK – a Lehel térig közlekedő metró igénybevétele mellett – az alábbi, az északi metrószakasz felújításakor már megismert alternatív útvonalak igénybevételét ajánlja:

  • Újpest felől érdemes igénybe venni a megszokottnál gyakrabban induló 20E gyorsjáratot, amely a Rózsa utcai lakótelep jobb kiszolgálása érdekében már november 2-ától, hétfőtől megáll a Keleti pályaudvar irányába a Munkásotthon utca megállóban is;
  • Rákospalota és Újpalota felől a csúcsidőben szintén sűrűbben közlekedő, az 1-es villamosvonalat elérő és a Thököly úton át közvetlenül a belvárosba közlekedő 5-ös és 7E buszt;
  • Óbuda felől a budai fonódó villamoshálózat járatain, valamint az M2-es metróra és a 4-6-os villamosra is közvetlen átszállási kapcsolatot biztosító H5-ös HÉV-en kívül az 1-es villamos menetrendjét Óbuda és a Népliget között sűrítő 1M villamost;
  • Angyalföld felől érdemes a csúcsidőben sűrűbben induló 105-ös busszal utazni.

A déli városrészek felől a most átadott déli metrószakasz felújítása idején bevezetett új járatokat a BKK fenntartja:

  • Továbbra is megerősített kínálatot biztosítunk Pesterzsébet felől a Soroksári úton át közvetlenül a Nagykörút felé: ezentúl is jár a 223M jelzésű közvetlen gyorsjárat Soroksár-Újtelep felől Pesterzsébeten át a Boráros térre, továbbá a 23-as gyorsjárat sűrített menetrend szerint közlekedik, amely az alternatív belvárosi szolgáltatást tovább bővítve már november 2-ától nemcsak csúcsidőszakban és hétvégén, hanem hétköznap egész nap közlekedik.
  • Továbbra is biztosítják a Gloriett- és a Havanna-lakótelepről az Ady Endre úton át az M3-as metró gyors elérését: a metrópótlás idején sikeresen bevált, népszerű 194M gyorsjárat október 26-ától, hétfőtől a XVIII. kerületi lakótelelepek és a Határ út metróállomás között közlekedik.
  • Az Alacskai úti lakótelep és Pestszentimre térségéből közlekedő 254M gyorsjárat a lezárt metrószakasz elérése helyett már november 2-ától, hétfőtől a Nagykőrösi út–Illatos út–Soroksári út útvonalon közvetlenül a Nagykörút vonaláig, a Boráros térig közlekedik.
  • Gyál és Pestszentimre felől a Volánbusz továbbra is fenntartja a Nagyvárad teret közvetlenül elérő 84M, 94M és 294M gyorsjáratot.
  • Továbbra is közlekedik Rákoskeresztúr felől az M2-es metró elérését segítve a 161E gyorsjárat Rákoscsaba és az Örs vezér tere között.
  • Továbbra is megmarad a bővített kínálat a Dél-Pest felől közvetlenül a Blaha Lujza térre közlekedő buszvonalakon: a Pesterzsébetet és Kispestet feltáró 99-es busz sűrűbben indul, a Pestszentlőrincet a belvárossal a Gyömrői úton át összekapcsoló 217E gyorsjárat pedig hétköznap délután is közlekedik.
  • A 200E autóbusszal nappal Kőbánya-Kispestig, éjszaka pedig a Határ útig lehet utazni.

A MÁV-Start dél-pesti térségben közlekedő, felárköteles intercity, illetve gyorsvonatait a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy között a Budapest-bérletekkel rendelkező utasok továbbra is felár nélkül vehetik igénybe. Az elővárosok felől vonattal érkező utasoknak a belváros eléréséhez célszerű vonattal továbbutazni Zugló vasútállomás vagy a Nyugati pályaudvar felé.

A metrópótlás forgalmi rendjét ennél is részletesebben, térképes felületen, lakótérségekre és városrészekre bontva ismerhetik meg bkk.hu/m3felujitas oldalon, az „Interaktív térkép” menüpont alatt.

Változások a közúti közlekedésben a pótlóbuszok előnyben részesítése érdekében

A közúton közlekedőknek 2020 novemberétől a pótlóbuszok útvonalán, azaz a Váci út–Lőportár utca és az Üllői út–Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út–Nyugati tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb változásokra készülni.

A Váci úton a Lőportár utca és a Ferdinánd híd között mindkét irányba, a Csanády utca és a Nyugati tér között csak a pályaudvar irányába buszsávot jelölnek ki a parkolósáv helyén, így a várakozóhelyek ideiglenesen megszűnnek. A Nyugati téren jelenleg is érvényben lévő forgalmi rend nem változik.

A Bajcsy-Zsilinszky út Nagykörút és Alkotmány utca közötti szakaszára a Nagykörút felől nem lehet majd behajtani, így a Szent István körúton érkezők csak kerülővel, a Podmaniczky utcán át érhetik azt el. A Stollár Béla utca forgalmi iránya a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari utca között megfordul, biztosítva a Markó utca Bajcsy-Zsilinszky úthoz csatlakozó szakaszának elérhetőségét.

A metrópótlás a legjelentősebb hatással a Kiskörút közlekedésére lesz: az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba buszsáv vezet majd, így a többi közlekedő számára egy-egy forgalmi sáv marad csak meg. A Bajcsy-Zsilinszky úton már a Szent István Bazilikát követően megszűnik az egyik Deák tér irányú forgalmi sáv, az Andrássy úton pedig a Jókai tértől buszsáv lesz az egyik forgalmi sáv helyén az Erzsébet tér felé. Az Andrássy út torkolatában a sávkiosztás is változik.

A Károly körútról a Kossuth Lajos utcába, jobbra kanyarodó forgalom és a metrópótló buszok szeparálása érdekében a Károly körúton a Gerlóczy utcától – jelzőlámpás forgalomirányítás segítségével – helyet cserélnek a sávok: a belső sáv lesz a buszsáv, a külső sávon haladhat a többi közlekedő. Az Astoria Károly körút felőli oldalán a villamosperon melletti szakaszon megszűnik a buszsáv, így egyenesen és jobbra is tovább lehet majd haladni, azonban az egyenesen továbbközlekedőknek sávot kell váltaniuk az autóbusz-forgalom akadályozása nélkül. Ugyanitt a kerékpárral közlekedők eltérő ütemben kapnak majd szabad jelzést. Az Astoria csomópont másik oldalán, a Múzeum körút torkolatában az autóbuszok kapnak eltérő ütemű szabad jelzést, hogy az utasok fel- és leszállása után időben át tudjanak haladni a főcsomóponton.

A Múzeum körúton a külső forgalmi sávokat buszsávvá alakítják át. A Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló két sáv közül az egyik szintén buszsáv lesz. A Vámház körút torkolatában a Lónyay utcától kezdődően változik a sávkiosztás, a Múzeum körút felé csak egy egyenes továbbhaladást biztosító sáv marad.

Az Üllői út elején mindkét irányba buszsávot jelölnek ki. A megnövekedő gyalogos forgalomra való tekintettel a Nagykörút irányú oldalon kiszélesítik a járdát, ezért megszűnik az Üllői útról egyenesen a Kecskeméti utca felé, illetve balra a Vámház körút felé vezető sáv. Ezért aki a Szabadság híd vagy az V. kerület felé szeretne továbbhaladni, annak érdemes a Közraktár utca–Csarnok tér–Vámház körút útvonalat választania.

Az Üllői út további szakaszain a külső forgalmi sávok szintén buszsávok lesznek, többek között a Szentkirályi utca és a Nagyvárad téri jelenlegi kerékpársáv helyén is, már november 2-ától.

A Nagyvárad téren október 23-án, pénteken megszűnik az ideiglenes buszforduló, helyette új létesül a Delej utcánál. A Nagyvárad téri buszforduló megszűnésével újra két sávon lehet balra kanyarodni az Üllői útról a Haller utcába, az Üllői úton azonban csak két sáv lesz egyenesen járható. Fontos változás továbbá, hogy mind a Nagyvárad téren, mind az Üllői út Könyves Kálmán körútig tartó szakaszán megszűnik az ideiglenes kerékpársáv.

Az M3-as metróvonal pótlása által jelentősen érintett útvonalak, különösen a Kiskörút használata helyett a BKK az autóval közlekedőknek javasolja elkerülni a belvárost. Kerülőútként elsősorban a Hungária körgyűrű ajánlott, emellett érdemes megfontolni az alsó rakpartok használatát is. Az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út tengelyt érdemben nem érinti a metrópótlás, ez az útszakasz az eddigiekhez hasonló módon lesz használható.

Mit javasol a BKK a kerékpárral közlekedőknek?

Az Árpád hídtól a Szent István körútig

A Nagykörút vonalának eléréséhez több útvonal is rendelkezésre áll az Árpád híd felől érkezve, a BKK elsősorban a Duna menti Moszkva sétányt és a pesti felső rakparti útvonalat ajánlja. A Szent István körút irányába rendelkezésre áll továbbá a Párkány utca–Pannónia utca útvonal, valamint az Árpád híd felé a Hegedűs Gyula utca–Esztergomi út nyomvonal is. A metrópótló buszok útvonala a Váci utat érinti, ahol buszsávot alakítanak ki, ezért kerékpározni szabályosan a szélső forgalmi sávban lesz lehetséges.

A Nagykörúton és azon belül

A BKK a belvároson való áthaladásra a Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között az idén élhetőbbé tett, ezáltal a kerékpározók számára hamar népszerűvé vált Nagykörutat ajánlja. A Szent István körút felől a Deák Ferenc tér felé a Bajcsy-Zsilinszky úti kerékpársáv, illetve az Alkotmány utcától a gyalog-és kerékpárút használata javasolt, emellett jó választás a Duna part–Kossuth Lajos tér–Nádor utca–József Nádor tér útvonal is. A Deák térről a Szent István körút felé az Október 6. utca, Arany János utca, Hercegprímás utca, Hold utca és Alkotmány utca útvonal ajánlott a Kossuth Lajos térig.

A Deák Ferenc tér és a Kálvin tér között elsősorban a Bécsi utca–Petőfi Sándor utca–Ferenciek tere–Egyetem tér útvonal ajánlható. Az Egyetem tértől a Kálvin térig innen a Királyi Pál utcán, ellenkező irányban a Kecskeméti utcán érdemes tekerni. A Kálvin tér felől a Ferenc körút felé az Üllői út helyett a Ráday utca–Bakáts tér–Tompa utca útvonalon ajánlott kerékpározni.

A Kiskörút használata során a pótlóbuszok folyamatos közlekedését elősegítő forgalomtechnikai megoldásokat vezetnek be, ami kerékpározva jelentős komfortcsökkenést jelent, főként az Astoria és a Kálvin tér környékén. További változás, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti buszsávok kerékpározhatósága a metrópótlás ideje alatt megszűnik. A Kálvin tér nagy része a metróállomás felújítása miatt építési terület lesz, kerékpárral a Baross utca csak szűk, gyalogosokkal közösen használható területen keresztül lesz elérhető. Az Üllői út Nagykörúton belüli szakaszán a pótlóbuszok járatsűrűsége miatt megszűnik az autóbusszal is járható ideiglenes kerékpársáv. Szabályosan bringázni csak az általános forgalmi sávban lesz lehetséges.

A Ferenc körúton és a József körúton túl

A belváros irányába a Haller utcától a Tűzoltó utca–Angyal utca–Tompa utca, kifelé a Tompa utca–Balázs Béla utca útvonal ajánlott. A Haller utcától a Könyves Kálmán körút eléréshez a Fehér Holló utca–Vágóhíd utca–Albert Flórián út nyomvonalon érdemes kerékpározni. A Nagykörút eléréséhez érdemes igénybe venni a Baross utca–Kőbányai úti tengelyt is. Az Üllői út külső szakaszán a pótlóbuszok járatsűrűsége miatt megszűnik az autóbusszal is járható ideiglenes kerékpársáv. Szabályosan csak a szélső általános forgalmi sávokban lehet a pótlás ideje alatt kerékpározni.

Közlekedés gyalogosan

A metróállomások között, egy-egy állomásközt érdemes lehet gyalogosan is megtenni, hiszen a pótolt metróállomások egymástól átlagosan tíz perc sétára találhatók. Az alábbi térképen megtekinthető, hány perc alatt lehet elsétálni az egyik közösségi közlekedési csomópontból a másikba.

(térkép: BKK)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.