Megjelent a MÁV-HÉV járműtendere

iho/vasút   ·   2020.09.30. 12:00
csepelihev

Indul az új HÉV-szerelvények beszerzése: első körben negyvenkét villamos üzemű, alacsonypadlós motorvonatot vesznek a H5-ös, H6-os és H7-es vonalakra.

A felhívással induló tárgyalásos eljárást a napokban tette közzé az uniós közbeszerzési értesítőben a MÁV-HÉV Zrt. A keretszerződés alapmennyiségben negyvenkét szerelvény vásárlását tartalmazza. További tizenkét vonat lehívása opcionális, ez esetben minimum hatot meg kell rendelni.

A tenderkiírás alapján a normál nyomtávú, 1500 volt feszültségről üzemelő, csuklós szerelvények moduláris felépítésűek lesznek. Minden modulnak legalább 75, legfeljebb kilencven százalékban kell alacsonypadlósnak lennie. A mindkét végén teljes értékű vezetőfülkével ellátott, kétirányú közlekedésre alkalmas vonatok mindkét oldalán 1,3–1,4 méter széles ajtókat kell elhelyezni.

Az új HÉV-járművek maximum százhúsz méter hosszúak lesznek, utasterüknek teljes hosszban átjárhatónak kell lenni, így minimum hétszáz utas befogadására lesznek alkalmasak, négyzetméterenként négy álló utassal számolva. Legalább 235, legfeljebb háromszáz ülést helyeznek majd el rajtuk. A járófolyosók szélessége a futóművek felett minimum ötven, az utastér egyéb részein hetven centiméter lesz. Legalább négy kerekesszékes helyet is kell majd kialakítani a fedélzeten.

Az érdeklődő gyártók október 26-áig adhatják be pályázatukat, melynek értékelése során a kért ár számít majd leginkább: ötvenöt százalékot ér. A döntésről való értesítés november végére várható. A pályázóktól elvárják, hogy referenciaként igazolják az elmúlt 72 hónap, vagyis hat év során legalább tíz, normál nyomtávú, legalább 75 százalékban alacsonypadlós, a megajánlott kivitellel azonos járműcsaládból származó villamos motorvonat leszállítását és üzembe helyezését. A nyertes gyártónak az alaprendelésben foglalt negyvenkét szerelvényt a szerződés aláírásától számított 1341 napon – vagyis bő három és fél éven – belül kell megépíteni és átadni. Az opciós mennyiség lehívására az alaprendelés utolsó járművének átadásától számítva maximum 72 hónap áll a MÁV-HÉV rendelkezésére, ezen járműveket pedig 520 napon belül leszállítani.

A korszerű motorvonatok a szentendrei H5-ös HÉV-en, valamint az M5-ös metróvá átalakítani tervezett ráckevei H6-os és csepeli H7-es HÉV-vonalakon fognak közlekedni, kiváltva a jelenleg használt, meglehetősen elavult, a MÁV Dunakeszi Vagongyárban, valamint a keletnémet LEW által gyártott, 45–57 éves vonatokat. Az új szerelvények a tervek szerint 2023–2025 között állhatnak forgalomba.

(Néhány éven belül új, korszerű, alacsonypadlós motorvonatok válthatják az átlagosan ötvenéves HÉV-szerelvények nagy részét. Illusztráció: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek