Nincs megállás

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.02.16. 18:00
kiskep

A regionális vonatokon az utóbbi években jócskán elszaporodtak a felújított vagy új kocsik, szerelvények. Az egykor legelterjedtebb 810-es sorozatú cseh bézékből vagy éppen az elővárosi forgalomban elterjedt 451-es sorozatú békapofákból (pantográf) már csak nagyon keveset látni országszerte. A személyvonatokon egyre inkább uralkodóak a Regionovák, CityElefantok, RegioPanterek, RegioSharkok és RegioSpiderek.

Tizenhat év pihenő után végre sor kerül a távolsági járatok járműparkjának lényegesebb felújítására is. Egy évvel a megrendelést követően, február 12-én mutatták be az első modern másodosztályú kocsit a Pars nova gyárában Šumperken.

Egyre kevesebb a zöld-fehér festésű kocsi<br>(a másképp nem jelölt fotók a szerző felvételei)

Negyven eredetileg Bmee típusú kocsit korszerűsítenek, amiket a ČD távolsági járataira állít majd ki. A felújításra kerülő kocsik 1986 és 1987-ben készültek az akkori keletnémet vagongyártó, a VEB Waggonbau Bautzen műhelyeiben. A nyolcvanas évek végén ezek a kocsik számítottak a legmodernebbnek, éppen ezért az akkori ČSD presztízsjáratain közlekedtek. Az eredeti elrendezés szerint egy kocsi 11 kupéjában 88 férőhely volt másodosztályon, s 66 hely elsőosztályon – igen, a kényelmesebb kocsiosztályban is 11 kupé volt, tehát a kényelem érdekében csupán a létszám csökkent, a kupé ugyanolyan nagy maradt. (A kilencvenes években aztán a másodosztályú kocsik is 66 férőhelyesek lettek.)

Előtte - utána

Az első- és másodosztályú kocsikon kívül a ČSD rendelt még többfunkciós, poggyásztérrel is ellátott kocsikat, valamint bisztrórésszel ellátott fekvőhelyes (couchette) kocsikat is. Ezeket már a közelmúltban átépítették, korszerűsítették például az ARmpee típusú kocsikra, vagy a nemrég napvilágot látó Bbdgmee típusúra. Magától értetődik, hogy Csehországon kívül Szlovákiában is jónéhány UIC-X típusú bautzeni kocsi szaladgál, ahol már csaknem mindet felújították Bmeer típusúra, vagy Bdghmeer típusú többfunkciós kocsira.

Modern lett a beltéri elrendezés, bár asztal nem mindenkinek jut<br>(fotó: České dráhy)

A Pars nova šumperki gyárában gőzerővel folynak a munkák a felújításon, hiszen 2014 közepéig az összes megrendelt Bdmpee típusú kocsit le kell szállítaniuk. A legszembetűnőbb változás az az eredeti kupés elrendezéssel ellentétben a termes utastérkialakítás. A kocsi 80 férőhelyes, középfolyosós elrendezésű, az ülések 2+2 elrendezésben helyezkednek el. Ez a változás magában hordozza a kocsi új, modernebb külalakját is. A ma már természetesnek mondható felszereltség, mint például a légkondi, a konnektorok és a modern audiovizuális tájékoztatórendszer mind jelen vannak, továbbá teljesen kicserélik az elektromos vezetékeket. A GP200 típusú forgóvázakat mágnesfékkel szerelik fel, ami hatékonyabbá teszi a kocsi fékezését. Ami viszont megmaradt az eredeti kocsiból, az a végsebesség, 160 kilométer per óra.

A most bemutatott kocsi külalakra nem sokban különbözik az itt látható Bbdgmee típusú kocsitól

A nagy utaskapacitás ellenére elegendő hely van az ülések között a lábaknak, a csomagtér is elég nagy, sőt a kocsi egyik végében a nagyobb méretű poggyászok is helyet kapnak. Az ülések a Bbdgmee típusú kocsiból ismertekkel egyformák azzal a különbséggel, hogy kihúzhatók lettek. A kocsiról fotógalériát tekinthetnek meg itt.

A prototípus a bemutató után azonnal a VUZ Cerhenice próbapályája felé vette az irányt, ahol futópróbák alá vetik, ezt követően várhatóan tavasszal élesben is kipróbálják valamelyik távolsági járaton. A nyár derekáig fokozatosan besorolják majd az új kocsikat a Prága–Ostrava–Zsolna és a Prága–Plzeň–München vonalon közlekedő expresszekbe. Az elengedhetetlennek mondható korszerűsítés a ČD-nek 695,6 millió koronába (körülbelül 8 milliárd forint) kerül, tehát egy vagon ára 17,4 millió korona (körülbelül 200 millió forint).

Kapcsolódó hírek