Óriási mozdonybeszerzés az Indian Railwaysnél

iho/vasút   ·   2023.01.17. 15:00
indianrailways_siemensmozdony

Az indiai nemzeti vasúttársaság ezerkétszáz villamos tehermozdonyt vásárol a Siemens Mobility-től, jelentősen megnövelve a vontatási kapacitást.

A kilencezer lóerő teljesítményűre tervezett – ezzel várhatóan a világ egyik legerősebbikének számító – járműveket az úgynevezett nyugati teherfolyosón és meredek szakaszokból álló vonalakon vetik majd be. A mozdonyok képesek lesznek arra, hogy 4500 tonnás, kétszintes konténervonatokat öt ezrelékes emelkedőn is 75 kilométer per órás sebességgel továbbítsanak, aminek köszönhetően az ilyen szerelvények átlagsebessége jelentősen, a jelenlegi húsz huszonöt kilométer per órás tempóról ötven–hatvanra nőhet. A körülbelül nettó 260 milliárd rúpia, vagyis közel 1200 milliárd forint értékű beruházással az Indian Railways (IR) elkötelezi magát a vasúthálózat teljes villamosítása mellett.

A vasúttársaság mozdonytenderére az Alstom és Siemens Mobility jelentkezett, végül a kedvezőbb kért ár okán utóbbit hirdették ki győztesnek még decemberben. A végleges szerződéskötésre a napokban került sor. A mozdonybeszerzés a Siemens India történetének legnagyobb megrendelése – a német gyártó indiai leányvállalatát még 1867-ben alapították, amikor Werner von Siemens és testvérei kiépítették a Londont Kalkuttával összekötő indoeurópai távíróvonalat.

Az új járműveket az Indian Railways Gudzsarát állambeli, dahodi villamosmozdonygyára fogja megépíteni 2023 és 2034 között – a gyártáshoz szükséges a létesítmény kibővítése, ennek alapkövét tavaly áprilisban rakta le India miniszterelnöke, Narendra Modi. A mozdonyok IGBT (szigetelt kapujú bipoláris tranzisztor) vezérlését a Siemens Mobility indiai üzemeiben állítják majd elő. A prototípus-mozdonyokat két éven belül építik meg.

Az indiai közlekedési minisztérium szerint a megfelelő gazdasági mozgatórugók garantálni fogják a gyártás száz százalékos hazai jelenlétét, ami a kiegészítő gyártóegységek fejlesztéséhez is vezet, így ez egy igazi „Make in India” – vagyis Indiában gyártott – beruházás. A fejlesztések okán külföldre exportálható, normál nyomtávú mozdonyok megépítése is szóba jöhet.

A Siemens Mobility az indiai mozdonyokhoz 35 évnyi teljeskörű karbantartást nyújt, mely az Indian Railways szakembereinek bevonásával fog majd zajlani a vasúttársaság visákhapatnami, raipuri, karágpuri és púnei telephelyein. A Siemens Railigent adatplatformja segítségével elérhetőek lesznek a 95 százalékos rendelkezésre állási és a 150 ezer kilométeres problémamentes üzemelés teljesítménymutatói.

A beruházással a Siemens hozzájárul az indiai fuvarozási ágazat fenntartható átalakításához, az ország azon céljával párhuzamosan, hogy közel megduplázza vasúti teherszállítási kapacitását. A jelentős mozdonybeszerzés segít elérni Indiának azt az ambiciózus célt, hogy létrehozza a világ legnagyobb zöld vasúthálózatát, mivel a járművek életciklusuk során több mint 800 millió tonna szén-dioxid kibocsátását fogják megelőzni – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön az új indiai Siemens-mozdonyok látványterve. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek