Végletek összjátéka

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.05.05. 07:45
kiskep

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) információi szerint a saját üzleti kockázatra közlekedtetett InterCityk kihasználtsága hetven és hetvenöt százalék között mozog. Nagy azonban a különbség az egyes járatok között. Van, amelyik pang bizonyos napokon, van viszont olyan is, amikor minden hely elkel.

A nyilvánosságra hozott 2013-as adatok alapján elmondható, hogy a szlovákiai utasok hosszabb távolságokra utaztak, mint 2012-ben. Legalábbis ezt mutatja a bevételi ráta. Míg az utasok száma két százalékkal nőtt, addig a jegyárból befolyt összeg hat százalékkal lett több. Van itt még valami, ami ezt befolyásolhatja: mégpedig az, hogy az emberek az utolsó pillanatra hagyják a menetjegy kiváltását, így a legdrágább árfekvésű jegyet kapják. A szlovák IC-járatokra három fő árfekvésben lehet jegyet venni, annak függvényében, hogy ezt mikor tesszük utazás előtt. A legolcsóbb jegyet természetesen jóval előre le kell foglalni, ellenben az utazás napján váltott jegy a legdrágább.

Koránt sincs minden IC tele Szlovákiában<br>(fotó: ZSSK)

A vasúttársaság 690 ezer utast szállított InterCity kategóriás vonatain, ez két százalékos növekedést jelent a 2012-es évhez képest. A vonatok 70–75 százalékos kihasználtsága pedig merőben csak átlag. A Pozsonyból Kassára közlekedő kora esti IC általában tele van, viszont a kora reggel induló járat foglaltsága csak néhány nap üti meg a 70 százalékos mércét (hétfő, kedd), egyéb napokon egyáltalán nem. Ugyanez a helyzet a délelőtt induló IC-vel, amely Kassáról 9 óra után indul. Mindent összevetve a szlovák IC-járatok veszteségesek, a múlt évi gazdasági eredményüket 1,7 millió eurós veszteséggel zárták. Ez már jobb, mint a 2012-es eredmény, ami 3,3 millió eurós mankót hozott.

Szlovákiában naponta négy pár IC ingázik Pozsony és Kassa között az északi vonalon, Zsolnán keresztül a ZSSK saját üzleti kockázatára. Decembertől aztán konkurense is akad a cseh RegioJet „személyében, aki″ ugyancsak szolgáltat majd a vonalon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek