Zsugorodnak a cseh EuroCityk

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.05.10. 13:45
kiskep

Nem megszokott, hogy a vonatösszeállítást, szerelvényfordákat a menetrendi időszak kellős közepén változtatják meg. Most mégis ez történt Csehországban, nem is kis mértékben keverték meg a kocsikat.

A Hungária EC az új cseh kocsival közeledik Pozsony felé<br>(fotó: railtrains.sk)

A Cseh Vasutak (ČD) által közlekedtetett EuroCity kategóriájú nemzetközi távolsági járatokból teljesen eltűntek a többfunkciós, mozgáskorlátozottak szállítására is alkalmas másodosztályú, Bbdgmee236-os sorozatú kocsik. A 140-től 153-ig terjedő számcsoport vonatai a Prága–Bohumín (Oderberg)–Zsolna (Žilina) nyugat–keleti fővonalon járnak kétórás ütemben. Ugyanezekről a vonatokról kerültek le továbbá az Apee139-es sorozatú első osztályú kocsik, sőt a WRmee816-os sorozatú étkezőkocsik is. Helyükre egy kombinált ARmpee832-es került, ami egy modern első osztályú kocsi bisztrórésszel együtt. A hat-hét kocsis bohumíni EC-kből így már csak négy, vagy ötkocsis szerelvények lettek. A többfunkciós kocsikat átirányították a Prága–Ústí nad Labem–Cheb és a Plzeň–České Budějovice–Brno vonalakra, ahol a mozgáskorlátozottak szállítása így egy teljesen más dimenzióba lépett. A vasúttársaság ezt az intézkedést azzal magyarázza, hogy a Prágából Bohumín felé közlekedő kerekesszékkel utazók számára megfelelő alternatívát jelentenek az ugyancsak sűrűn járó Pendolinók, a Zsolnára utazók pedig igénybe vehetik a másik útirányon át közlekedő (Oláh-vidék felé, Puhói átmenettel) EC-járatokat. Az első osztályú kocsikat és az étkezőket pedig az alacsony kihasználtság miatt vonták össze. A felszabaduló kocsikapacitást (Apee és WRmee) egyelőre a bécsi járatokon használják ki mindaddig, amíg meg nem érkeznek a railjetek. Ellenben az ARmpee-kocsikat éppen a bécsi járatokról csoportosították ide. Pozitívuma is van azért a dolognak, mivel így az első osztályon utazók már wifizhetnek is a vonaton. Végülis a másodosztályon sincs akkora kapacitáscsökkenés, hiszen a többfunkciós kocsiban csupán negyvenegy ülőhely volt használható (egyik fele a kocsinak poggyásztér és szolgálati kupé). A Bmee kupés kocsikat fokozatosan Bdmpee sorozatúak váltják le, amelyekben tizenkét férőhellyel több van, s ezekben kerékpárszállításra is van lehetőség, igaz, csak négy bicikli fér el bennük. Hosszútávú tapasztalatok alapján azonban ez is elegendőnek tűnik.

A MÁV-Start Dms-kocsiját már nem láthatjuk Prágában<br>(fotó: a szerző)

Egy változást hazánkban is észrevehetünk. A nyári időszakban közlekedő Dms típusú MÁV-Start állományában lévő kerékpárszállító kocsi lekerült a Hungária EC-párról Budapest és Prága között, s helyére éppen egy cseh multifunkciós Bbdgmee236-os lett besorolva. Ez a változás is véglegesnek mondható. A vasúti járműbeszerzés terén jól állnak a csehek, a megrendelt hatvannégy Bbdgmee236-osból már csak ötöt várnak, a többit már leszállította a gyártó, az átépített Bdmpee233-asok több mint a fele már a megrendelőnél van (negyvenből huszonöt) az áprilisi adatok szerint.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.