Memorandum az ipolytarnóci vonal felélesztéséért
A dokumentum létrejöttének oka Lázár János építési és közlekedési miniszter nyilatkozata, mely szerint decemberben újratárgyalják az augusztusban leállított személyforgalmú tíz mellékvonal helyzetét.
A dokumentum létrejöttének oka Lázár János építési és közlekedési miniszter nyilatkozata, mely szerint decemberben újratárgyalják az augusztusban leállított személyforgalmú tíz mellékvonal helyzetét.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet – arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – advent december 10-ére és az azt követő hétfőre, december 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál. A vállalatnál működő közel húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a munkabeszüntetéshez.
Megbontottak egy újonnan létesített áthidalást a Budapest–Belgrád – onnan nézve: Belgrád–Budapest – vasútvonal építkezésénél, Kishegyes határában.
A Közlekedéstudományi Egyesület Légiközlekedési és Általános Közlekedési Tagozata a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen emlékezett meg a százéves magyar kereskedelmi légiközlekedésről a Polgári Repülés Világnapjának előestéjén.
A német vállalat Customised Modules üzletága legalább hatszáz kitérőszerkezetet gyárthat a Deutsche Bahnnak.
Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központ adott otthont az Első Magyar Modellező Fórumnak. Cél: új lendületet adni a hazai vasútmodellezésnek.
A közlekedési társaság számos menetrendi módosítást, korrekciót vezet be országszerte december 10-étől, elsősorban a munkába és iskolába járás lehetőségeinek, a hétvégi időszak utazási igényeinek javítása, valamint a vasúti és autóbuszos kiszolgálás megfelelő összehangolásának érdekében.
A MÁV–Volán-csoport célja az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket még hatékonyabban ki lehessen használni az érintett térségek közlekedésében.
A digitális marketingben, a keresőoptimalizálásban elért sikerekhez fontos alapot szolgáltat a
A baba születését követően rengeteg tennivalója akad egy anyukának, azonban a legfontosabb, hogy a gyermekét mindig biztonságban tudja. Sokan aggódnak is amiatt, hogyha majd sírni fog a bébi, tudni
Intermodális csomópont épül, az első ütem elkészült: P+R és B+R várja az utasokat.
A bérfejlesztés 75–100 milliárd forintnyi többletforrást igényel.
Első körben hatvan villanygépet vehetnek át, ezzel már háromszáznál is többet tudnak bérbe adni a mozdonytípusból.
Szerelvénymenet volt, utasokat nem szállított a Drégelypalánk közelében kilépett motorvonat.
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.