Plusz negyven százalék
Ha minden összejön, akkor másfél évtized múlva a maga 200 ezer kilométerével a kínai lesz a világ második leghosszabb vasúthálózata.
Ha minden összejön, akkor másfél évtized múlva a maga 200 ezer kilométerével a kínai lesz a világ második leghosszabb vasúthálózata.
Most is több, mint 650 repül a koros, de eddig is többször továbbfejlesztett kiképző típusból.
Három mellékvonalon kezdődik a jövő héten pályafelújítás, a legfontosabb talán közülük, a külön is megírt 110-es felújítása. Jó hír: lesz, ahol véget is ér a munka, azaz újabb vaspályák „frissültek föl”.
Szeptember negyedikétől menetrend szerint, péntekenkénti indulással közlekednek majd a vonatok a kínai Hszian, valamint a felvidéki Dunaszerdahely konténerterminálja között.
A Debrecen–Mátészalka vonalon jövő héttől mintegy másfél hónapon keresztül, három fázisban, több szakaszon is felújítja a vasúti pályát a MÁV.
Az Egyesült Államok és Kína megduplázza a másik területére hetente közlekedő, országonként jelenleg négy repülőjárat számát.
A Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakasz átépítése ütemtervnek megfelelően halad.
Ismét megnyitotta kapuját nagyobb közönség előtt is a kaposvári Vasúti Emlékmúzeum.
Kap a Luftwaffe még két A321LR-t, csapat- és sebesült szállításra.
A STRABAG alakítja ki a Neszmély–Dunaradvány komp magyarországi létesítményeit, az átkelővel napi hatszáz személyautó takaríthat meg negyven kilométeres kerülőt Szlovákia felé.
355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat és kialakítottak egy új, 500 férőhelyes mélygarázst is.
Kicsit „arrébb ment” a gyűjtőállomás: a Millenáris Park megújulásával korábbi helyszínéhez közel, a Millenáris főbejáratával szemben van.
Bemutatták a Magyar Vasúttörténeti Parkban az évtizedek óta tervezett, és az elmúlt öt év alatt rekonstruált Aranyvonat szerelvényét.
A visszatéréshez a legtöbb munkát a kábelezés igényli, aminek nincs köze a balesetekhez. Lassú átkeresztelés a nagyközönség felé?
A rendszeresen nagy távolságra utazóknak akár négyszer nagyobb a karbonlábnyoma.