Hírek
Autók és busz ütközött a fővárosban
Jelentős összegű hűségmegállapodással állítaná meg a VSZ a további létszámhiányt
Egyszeri hárommillió forintot kapnának azok a dolgozók, akik vállalják, hogy öt évig maradnak a MÁV-Csoportnál.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapesten
Lefújják a vágányzárat a 108-ason
A vártnál kevesebb tehervonat jár, így szeptember 30-ától ismét közlekedhetnek a személyvonatok Debrecen és Balmazújváros között.
Országos lefedettséggel működik tovább a Volánbusz
Október 1-jétől országszerte egyetlen nagy állami társaság végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást.
Ötezer milliárd közútra és vasútra
Ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti hálózat fejlesztésekre 2024-ig hazai és uniós forrásokból.
Két-három éven belül megújul a csepeli HÉV
Hivatalosan is megnyílt Peking második nemzetközi repülőtere
A CER vezetői bizottságának tagja lett Homolya Róbert
Az Európai Vasúttársaságok és Infrastruktúra Üzemeltetők Közössége (CER) Vezető Bizottságának tisztújító választmányát Gdańskban tartották.
Felújítják a tiszalöki vízlépcsőt és hajózsilipet
Megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip felújítása, a munkákat 2022-ben fejezik be.
Magasba törő H145M
A hamarosan Szolnokon is mindennapos munkát végző típus új, továbbfejlesztett változatával hajtottak végre magashegyi le- és felszállást. A déli félteke legmagasabb hegyére tette le csúszótalpait a D-3-as változat egyik prototípusa.
Szabad az út Hollandiában a még hosszabb tehervonatok előtt
Részvételi rekordot ígér a VII. Infrastruktúra Kupa és Családi Nap
Szeptember 28-án, szombaton újabb nagyszabású szabadidős focitornákat rendez a PromoSport Kft. a mátyásföldi Ikarus BSE sportpályán, amely ezúttal két különálló, de mégis egymáshoz kapcsolódó kispályás versengésnek ad otthont. A dupla eseménnyel kapcsolatban Szalay Gergő, a lebonyolításra vállalkozó cég vezetője adott tájékoztatást.
Világbajnok lett a Budapest Airport marketingcsapata
A Budapest Airport hozta el a legjobb légitársasági marketing díjat az ausztráliai Adelaide-ben zajló World Route Development Forum konferenciáról.