Pazar városi és elővárosi buszokkal rukkolt elő a Scania
Az új Scania Citywide kisebb üzemanyag-, illetve energiafogyasztást, nagyobb utaskapacitást, jobb vezethetőséget, valamint az utasoknak és a járművezetőknek nagyobb kényelmet kínál.
Az új Scania Citywide kisebb üzemanyag-, illetve energiafogyasztást, nagyobb utaskapacitást, jobb vezethetőséget, valamint az utasoknak és a járművezetőknek nagyobb kényelmet kínál.
Ha csúcsidőn kívül nem kell fizetni a helyi közlekedésért, az még közgazdaságilag is indokolható.
Az európai repülőgépgyártó óriás és az amerikai Spirit Airlines szándéknyilatkozatot írt alá, amely száz keskenytörzsű repülőgép megvásárlását jelentheti.
Annak ellenére, hogy a Budapest Környéki Törvényszék felmentette azt a férfit a csalás vádja alól, akit 2011 és 2016 között legalább 760 alkalommal értek bliccelésen jegyellenőrök, a MÁV-Start nem mond le 11 millió forintos kártérítési igényéről.
Huszonkilenc kocsira írt ki közbeszerzést az egyesített állami szolgáltató Volánbusz.
A jelenleg tizenhárom gépből álló flottáját növeli meg az Airbus segítségével Csehország légitársasága. A most bejelentett információk szerint négy Airbus A220-300-as és három A321XLR érkezik Prágába.
Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor két órára állítják vissza az órákat, ami csak néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint.
Avagy húsz új kilenckocsis szerelvényük lesz a cseheknek. De mi lesz a két bónuszkocsi?
Száztizenöt gépről lenne szó. A beruházáshoz a vasúttársaság a kormány segítségét kéri.