Tükröm, tükröm!
Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.
Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.
Tizenhatmilliárd eurót. A bevételek tizenötmilliárd eurót tettek ki, ez nyolc százalékos növekedés 2022-höz képest.
Európa harminckét országába érvényes a bérlet.
A hónap elején átadták a párizsi villamos körgyűrű újabb szakaszát. Ezzel a több, mint két évtizede kezdődött folyamatnak köszönhetően lassan körbeér a villamos a francia fővárosban, ám azt még bizonytalan, mikorra zárulhat be a harmincnégy kilométeres hurok.
Tavaly 11,5 százalékkal szállítottak kevesebb árut a síneken, mint 2022-ben; az áruk közel nyolcvan százaléka belföldön haladt.
Bár az autóvezetéshez nem szükséges pontosan ismernünk az autó működését, mindenképp előnyös, hiszen így sokat tehetünk azért, hogy az autónk épségét és jó állapotát meg tudjuk őrzik. Ennél fogva nem árt, ha legalább alapszinten tisztában vagyunk a fékezés mibenlétével, illetve a fékrendszer működésével.
Rendes szpotter indóházas szettben megy megfigyelni.
Idén eddig tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése a MÁV vonalain.
Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.
Az új építésű railjethez hasonló konfigurációjú szerelvények hamarosan Prága és Bohumín között kezdenek el utasokat szállítani, jövőre remélhetőleg már a Metropolitanokon is feltűnnek.
Sajnos alig akad olyan férfi, akit élete során legalább néhány alkalommal ne érne utol az, amitől mindenki tart: a merevedési zavar fenyegető árnya mindig ott leselkedik, hogy adandó alkalommal le is csaphasson. Alig van annál kelle
A budapesti agglomeráció és hat megyeszékhely után hamarosan hat kisebb városban is alternatív meghajtású, környezetkímélő járművekkel korszerűsödhet a helyi közlekedés.
Több ütemben módosul a menetrend a következő hónapokban az 1-esen.
Néhány említésre különösen érdemes ország, szolgáltatás, menetrendek és az utazások megtervezése.
Az egyik leggyakoribb kérdés, amely felmerül a nappali kialakításának során, nem más mint a kanapé kiválasz