Miért szorul állami támogatásra az egyedi kocsis vasúti árufuvarozás?
Rendkívül nagy az élőmunkaigénye, ami a vonat-összeállítás, kocsirendezés és rakodás során egyaránt tetten érhető.
Rendkívül nagy az élőmunkaigénye, ami a vonat-összeállítás, kocsirendezés és rakodás során egyaránt tetten érhető.
A közlekedés teljesítménye világszinten 2050-ig több mint kétszeresére nő. A kibocsátás a 2015-ös szinthez viszonyítva azonban csak tizenhat százalékkal emelkedik. A két megállapítás az ITF közlekedési körképéből, a Transport Outlook 2021-ből származik.
Németországtól Olaszországon át Franciaországig ideiglenesen eltörölték a pályahasználati díjat, vagy legalább jelentős kedvezményt nyújtanak belőle. A hazai szereplők álláspontja: várakozó.
Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese az új InterRégió-brandről, a márkanév bevezetéséig és kiterjesztéséig vezető útról nyilatkozott a Magyar Vasútnak.
A V4-ek 2018 októberében Szlovákiában megtartott miniszteri találkozójának legfontosabb témája a tagországok közötti nagy sebességű vasúti összeköttetés kiépítése volt.
Hogyan támogathatja a Vasút Európai Éve program az európai zöld megállapodást és a fenntartható fejlődést? Szemelvények a Germanwatch tanulmányából.
Csütörtöktől újra az újságosoknál a Magyar Vasút legfrissebb száma!
A kétheti periodika fő témái a Connecting Europe Express, a hosszú tehervonatok közlekedtetésének elméleti és gyakorlati példái.
Szakmai tartalmakkal megjelent a Magyar Vasút második kiadása.
Új országos sajtóorgánummal gazdagodott a hazai lappiac a Vasút Európai Évében.