Pályafelújítások, villamosítások és járműbeszerzések 1500 milliárd forintnyi IKOP Plusz-forrásból
Az uniós támogatás felét Budapest és agglomerációja használhatja fel, elsősorban a nagyvasút és a HÉV-ek korszerűsítésére.
Az uniós támogatás felét Budapest és agglomerációja használhatja fel, elsősorban a nagyvasút és a HÉV-ek korszerűsítésére.
Nyolc modern, az eddigieknél jobb hatásfokú és zajszigetelt transzformátor látja el ezentúl árammal a 4-es, 6-os villamosvonal egyik szakaszát, illetve több trolibuszvonalat.
Benzinkutakon működtethető.
Az árcsökkenés miatt a BKK – szem előtt tartva a fővárosban és az agglomerációban közlekedő utasok érdekeit – időarányosan kompenzálja azokat a magánszemélyeket, akik az elmúlt hónapokban már előre megváltották az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket.
A globális személyszállító vállalat, a Flix SE első ízben érte el a kétmilliárd eurós éves árbevételt. A tavalyi évre vonatkozó előzetes pénzügyi beszámoló az anyavállalat harminc százalékos árbevétel-növekedéséről szól.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a legnagyobb rezsicsökkentést hajtják végre a közlekedésben az új tarifarendszerrel, mely több mint 4 millió ember életét teszi könnyebbé, jobbá.
A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV–Volán-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert.
Az 4-es, a 6-os és az 1-es villamosok, illetve a 151-es autóbuszjáratokon zajló akciók során több embert elfogtak, hármat előállítottak.
A Kolozsvár és Nagyvárad között zajló pályafelújításnál sokszor egyetlen busz pótol, az sem az államvasúté, az utasok pedig egymást tapossák. Eközben a Carpatica Feroviar létrehozásán foglalatoskodik a kormány.
A fogyasztói élmény és a színvonalas szoftveres támogatás is fontos szempont lett a vásárlók körében.
Nem voltak eredményesek a pécsi helyi közösségi közlekedési vállalat, a Tüke Busz Zrt. és az érdekképviselet közötti bértárgyalások hétfőn sem, így megtartja a február 27-re és 28-ra korábban bejelentett munkabeszüntetést a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet.
A nyugat-skóciai West Highland vasútvonal néhány napig tartó lezárásával egyidejűleg fontos korszerűsítéseket végezhet el a Network Rail a kontinens egyik legeldugottabb vasúti viaduktján.
Alapítóinak szervezett találkozót a Makadám Mérnök Klubban az 1994-ben létehozott Magyar Útügyi Társaság (MAÚT).
A fővárosi közlekedési társaság feltételes közbeszerzési eljárást indított legfeljebb 160 trolibusz vásárlására. Első körben negyvenet vennének.
Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.