Tovább erősíti európai hálózatát az RCG
Az új Budapest–Zeebrugge, Wels–Lübeck–Kiel és Wels–Bécs–Budapest TransFer-fuvarok fontos magyarországi és európai áruelosztó központokat kötnek össze.
Az új Budapest–Zeebrugge, Wels–Lübeck–Kiel és Wels–Bécs–Budapest TransFer-fuvarok fontos magyarországi és európai áruelosztó központokat kötnek össze.
A Ferotrans magánvasút vonatai Bukarest és Jászvásár (Iași), valamint Szucsáva (Suceava) között fognak közlekedni napi két-két alkalommal.
A kazahok, a kínaiak és az oroszok is máshogy látják a helyzetet. Kazah szabotázs, vagy csak a szokásos ügymenet?
Rosszabb pályákon kell magasabb díjat fizetni szeptembertől.
Szombaton félidejéhez érkezik a 80-as vonal huszonhét kilométeres szakaszának komplex felújítása, a befejezést követően akár öt perccel is javulhat a menetidő.
A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvására számokban: 2940 kiállító 59 országból, 170 ezer látogató 133 országból. Mindenki elégedett.
Már szinte hagyomány, hogy a vasúti fékrendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Knorr-Bremse Budapest támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást. A XX., XXI. és XXIII. kerület sürgősségi ellátásáért felelős intézmény idén kétmillió forintos adományt kapott a cégtől, amelyből mentéstechnikai eszközöket vásároltak és modernizálni tudták a karbantartáshoz szükséges eszközparkjukat.
Az Európában egyedülálló képességű, villany-hibrid gépek Székesfehérvár és Soroksár rendező-pályaudvarain végeznek kiszolgálást. További mozdonyok megrendeléséről tárgyalnak.
A járatok veszteségessége miatt törlik az IC-ket a jövő évi menetrendből. Ellenben óránként fog járni expressz Kassa és Pozsony között oda-vissza.
Innovatív megoldással terelik vasútra a kamionokat a törökbálinti Depo és a németországi Helrom együttműködésében. A heti hat vonatpár több száz kamionnal csökkenti az autópályák terhelését.
December elsején, vasárnap délután a miskolci Tiszai pályaudvarról útnak indul Mazsi, a miskolci M28-as, hogy felkeresse a Télapót.
A kapacitásnövelés részeként Wittenberg és Rostock, valamint Stendal és Zürich között is jár majd ICE.
A tolatási és terminálszolgáltatásokat ellátó Väte Rail magánvasút a lengyel gyártótól rendelt egy emissziómentes tolatómozdonyt.
Október 15-étől a HÉV-vonalak teljes hosszán érvényesek a BKK-vonal- és gyűjtőjegyek is.
A startup-vállalkozás tizenkét Avelia Horizon típusú kétszintes motorvonatot rendelt az Alstomtól. A szerelvények Bordeaux, Nantes, Rennes, Angers és Párizs között fognak közlekedni.