Alert! Május 30-ától ismét járnak a vonatok Veszprém és Ajka között
A nyáron már újra lehet vonatozni a 20-as számú vonalnak azon a szakaszán is, ahol a pálya kijavítása miatt mostanáig pótlóbuszok szállították az utasokat.
A nyáron már újra lehet vonatozni a 20-as számú vonalnak azon a szakaszán is, ahol a pálya kijavítása miatt mostanáig pótlóbuszok szállították az utasokat.
Megnyíltak a MÁV aktái, az adatigényléssel a vasútársasághoz forduló újságírók elutasítás vagy hallgatás helyett megkapják kérdéseikre a választ. Újabban a vontatott vasútijámű-hiány mértéke derülhetett ki.
A lépésre a Dunakeszi Járműjavító csődje és az akadozó intercitykocsi-fővizsgák miatt van szükség.
Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.
Fókuszban az uniformizált jegyrendszer, amit az Unió összes személyszállító vasúttársasága bevezetne.
A két szakterületet összekötő szoros kooperáció fenntartása elengedhetetlen a természeti erőforrások megóvása és a fenntartható gazdasági működés érdekében.
Jobb pálya, kevesebb sebességkorlátozás, kiszámíthatóbb vonatközlekedés – ez a célja azoknak a munkálatoknak, amikkel a Budapest–Pécs fővonalon tavaly megkezdett lassújel-felszámolási program folytatódik.
A hét fejleménye, hogy a legolcsóbb ajánlatot adó cégpáros kiesett a versenyből.
Páskánban két személykocsit modernizáltak az Electroputerénél, Craiovában pedig a Reloctól jött ki egy újabb kipofozott Ázea.
A potenciális vásárlókkal folytatott tárgyalások még a kezdeti szakaszban tartanak Európa egyik legrégebbi mozdonygyárát illetően. A görlitzihez hasonlóan a német védelmi ipar szerezheti meg?
Sigrid Nikutta a rotterdami székhelyű NexRail igazgatótanácsához csatlakozott.
Értesüléseink szerint a 7404-es számú Békés IC négy kocsija lépett ki a sínekről. A balesetnek egy súlyus és egy könnyű sérültje van, mindketten utasok voltak.
A BLS Rail azt követően jelentett csődöt, miután nem kapott üzemelési támogatást a svéd és a norvég vasúti hatóságoktól. A norvég üzletágat tavaly állították le.
Mintha a kaján poénkodók a térdüket csapkodnák fene nagy elégedettségükben azon, hogy a Giro d’Italia legjobbjai hamarabb értek Burgaszból Veliko Tarnovóba, mint a BDZS vonata.
Ismét nehezen indul a reggel a hazai vasúton. Az 1-es, a 100a, a 120a és a 142-es vonalakon közlekedők figyeljenek oda!