Mégsem épül meg 2030-ra a Spanyolország és Marokkó közötti vasúti alagút
Vasút
Csornáról Fiuméba a Regiojettel
A cseh magánvasút Magyarországon keresztül tervezi beindítani nyári, éjszakai, adriai járatát, sőt, akár utasokat is vinne innen.
Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál
A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Idén Vers a peronon címmel már tizenhárom Balaton-parti vasútállomáson is hallhatók magyar költők versei.
Kisiklott egy tehervonat Hatvannál, mára vége a 80-asnak
Egyik kocsi siklott, de a szerelvény elzárja a Miskolc felé vezető vágányokat. A műszaki mentés megkezdéséig Hatvan és Hort-Csány között szünetel a forgalom, a vonatoknak várniuk kell.
Megáll a közösségi közlekedés Budapesten egy percre a trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján
A megállás és az újraindulás néhány vonalon torlódást okozhat, ezért utasok és a többi közlekedő megértését kéri a BKK.
Irány Rijeka! – mondja a Regiojet
Június 30-ától szeptember második feléig hetente háromszor közlekedik közvetlen járat Prága és Rijeka között.
Bz-mellékkocsik gyulladtak ki Szolnokon
A két Bzx eddig ismeretlen okok miatt kapott lángra. Az egyik jármű vázig leégett.
Kínai kezekben a Vossloh mozdonygyártása
A német vállalat a CRRC-nek adta el kieli mozdonygyárát. Ezentúl már csak vasúti infrastruktúrával fognak foglalkozni.
Mit jelent az is a mondat végén? Miért kell június 6-án, két hét várható időtartamra a teljes regionális vasúti közlekedést csaknem leállítani? – nyílt levél a szaktárcának a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetségtől
A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség kérdéseket tette fel az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a regionális vasútvonalakon június 6-ától bevezetendő forgalmi korlátozásokkal kapcsolatosan. A sajtóhoz is eljuttatott levelet változtatás nélkül közöljük.
Vegetálásra ítéltetett mellékvonalak, repül a Crew Dragon – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 25-étől május 31-éig.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások június 1-jétől
Egyre kevesebb a munka, gyakorlatilag a hosszú hónapok, évek óta tartó felújítások maradtak az előttünk álló hétre.
Költségvetés 2021: még több pénz a közlekedési szektorra
A közösségi közlekedést lebonyolító cégeknek jövőre mintegy százmilliárd forinttal, a korábbi ötödével jut nagyobb támogatás – derült ki a 2021-es központi költségvetésről szóló javaslatból.
Újra díjmentesen utazhatnak a diákok Szlovákiában
A március végén felfüggesztett kedvezményt vehetik újra igénybe a fiatalok.
Vízen a Déli összekötő hídelemei
Hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét. A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is.
Elkészült a Negrelli-viadukt Prágában
Három év után június 1-jétől újra járnak a vonatok Prága legrégebbi vasúti hídján, a Negrelli-viadukton.