Ausztria felé nyit a CER Cargo
A CER vállalatcsoport stratégiai céljai között továbbra is kiemelten szerepel az erőteljes növekedés és terjeszkedés az európai piacokon. Ebben az évben Ausztria irányába tettek jelentős lépést.
A CER vállalatcsoport stratégiai céljai között továbbra is kiemelten szerepel az erőteljes növekedés és terjeszkedés az európai piacokon. Ebben az évben Ausztria irányába tettek jelentős lépést.
Újabb, orvosi védőeszközöket is szállító konténervonat érkezett záhonyi átrakással Kínából a budapesti Rail Cargo Terminal–BILK-re.
Közel 40 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-es évet a Waberer's International Nyrt., a társaság igazgatósága nem javasolta osztalék kifizetését.
T. Hámori Ferenc, az Indóház közlekedési lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője a Trend FM rádióban beszélt arról, hogyan jöhetne ki jól a kötött pályás árufuvarozás a koronavírus-járványból.
A koronavírus elleni a védekezésben, a lakosság ellátásában, valamint a gazdasági működés fenntartásában egyaránt nélkülözhetetlen szerepet betöltő logisztikai ágazat már rövidtávon az összeomlás szélére kerülhet. Ennek elkerülése érdekében szólalt föl a Logisztikai Egyeztető Fórum.
A hajóstársaságok a kapacitások közel felét már törölték. Felfüggesztett hatósági vizsgák. Ritkulnak az expresszek Csehországban. BUD: 5700 járattal kevesebb – „járványhírek” a közlekedés világából.
A német járműgyártó Szászsebesen sebességváltókat gyártó üzemet működtet: a közúti szállításról át akar térni a vasúti szállításra.
Két akkumulátoros elektromos Scania elosztó tehergépkocsit állított üzembe Oslóban az ASKO norvég nagykereskedelmi vállalat.
Négy éve dolgoznak együtt, most már egy a logó és a cégnév is.