Hidrogénüzemű motorvonatokat vásárolnának az olaszok
A környezetbarát járművek beszerzése érdekében jelentős mennyiségű forrást különített el az infrastrukturális és közlekedési minisztérium.
A környezetbarát járművek beszerzése érdekében jelentős mennyiségű forrást különített el az infrastrukturális és közlekedési minisztérium.
A Kaliforniai Nagysebességű Vasúti Ügynökség kiadta a végső környezetvédelmi dokumentációt a vasútvonal Palmdale és Burbank közötti ötven kilométeres szakaszáról.
A 2024-es Greengage pályázaton a fenntarthatósági, míg az Év Gyára Projektversenyen a hatékonyságot növelő és versenyképességet erősítő projektekkel lehetett nevezni. A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. mindkét díjat elhozta.
A valós idejű adatokból származó, mesterséges intelligencia által felfejtett következtetések abban segítenek a vállalatoknak, hogy jobb döntéseket hozzanak az ellátási láncok egészében, racionalizálják a termékfejlesztést és javítsák a gyártás hatékonyságát.
A Duisburg–Pomezia és a Herne–Verona útvonalak Németország legfontosabb logisztikai csomópontjai közül kettőt kötnek össze Észak- és Közép-Olaszországgal.
A biokémiai vállalat a tesztfuvarokat követően már közvetlenül, vasúton szállítja új, leunai biofinomítójába a faanyagot.
Az osztrák gyártó összes új járműve alkalmas a hidrogénezett növényi olajjal (HVO100) való közlekedésre, jelentősen elősegítve ezzel a karbonkibocsátás csökkentését.
A vállalat első átfogó, csoportszintű ESG-stratégiája a környezetbarátabb szolgáltatások további fejlesztése mellett a munkavállalói sokszínűséggel és a női munkavállalók arányának növelésével is foglalkozik.
Ha az Európai Parlament március 11-én megszavazza a közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló EU-irányelv (96/53) módosítására irányuló javaslatot, alááshatja az EU zöld megállapodásának (Green Deal) közlekedésre vonatkozó céljait.
A szigetország nemzeti vasútja, a KiwiRail huszonnégy akkumulátoros-dízelüzemű gépet és kilenc fővonali dízelmozdonyt rendelt a svájci gyártótól.
A piacvezető logisztikai vállalat ismét megszerezte a B minősítést az úgynevezett szén-dioxid-közzétételi projektben (CDP).
A nagyváros környéki elővárosi vasúti közlekedésért felelős Metra első körben nyolc akkumulátoros-villamos üzemű, kétrészes motorvonatot rendelt.
Hat alternatív hajtású Flirt H2-t hívott le az amerikai állam közlekedési hatósága (Calsta), így már tíz környezetbarát szerelvény szállíthatja majd az utasokat.
A vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó vállalat spanyolországi leányvállalata 17,3 millió eurót kap a NextGenerationEU programon keresztül új vasúti teherkocsik beszerzésére.
A stratégiai lépés alátámasztja az ország elkötelezettségét a közlekedési rendszerének átalakítása iránt, előmozdítva a fenntartható fejlődést és áthidalva a vasút finanszírozásának hiányát.