Háromszáz új kerékpártároló a ceglédi oldalban
Idén közel harminc helyszínen, összesen több mint 1400 férőhelyű B+R parkolót épít ki a MÁV.
Idén közel harminc helyszínen, összesen több mint 1400 férőhelyű B+R parkolót épít ki a MÁV.
A szlovákok Ausztrián és Szlovénián keresztül utazhatnak – magukkal vihetik gépkocsijukat is.
Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese az új InterRégió-brandről, a márkanév bevezetéséig és kiterjesztéséig vezető útról nyilatkozott a Magyar Vasútnak.
Vasútijármű-javító leányvállalatánál, a Technical Services Hungaria Kft-nél növeli kapacitásait a Rail Cargo Hungaria.
A tervek szerint 2026 elejére, ez közös rendszerbe fogja a HÉV-végállomást és a szomszédos Volánbusz-pályaudvart.
A cél az, hogy a csehországi vasútvonalak több mint a fele villamosított legyen – tíz éven belül.
A V4-ek 2018 októberében Szlovákiában megtartott miniszteri találkozójának legfontosabb témája a tagországok közötti nagy sebességű vasúti összeköttetés kiépítése volt.
Szombaton a sportnak is adóznak, akik a Helikon Interrégióval utaznak. A nagy beruházások mellett jó pár kisebb is elindul, figyeljen a mellékvonalakon, kerülje el rutin miatti a bosszankodást! Vágányzári összefoglaló.
Hogyan támogathatja a Vasút Európai Éve program az európai zöld megállapodást és a fenntartható fejlődést? Szemelvények a Germanwatch tanulmányából.
Megérkezett az Európai Bizottság jóváhagyása, így a szektor szereplői vissza nem térítendő hozzájárulást igényelhetnek az egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához.
Két előszezoni hétvégén, június 5-6-án és 12-13-án Nohab vontatású retróvonatokkal lehet utazni a Balaton északi partján.
Új, közlekedési témájú archív fotó- és dokumentum sorozatot indított a Közlekedési Múzeum a közösségimédia-felületein.
Újraindulhatott a forgalom Sárospatak és Sátoraljaújhely között: befejezték a felsővezeték helyreállítását a hétfői baleset helyszínén.
A nyári tengerparti fürdősvonat sikerein felbuzdulva a cseh magánvasút Varsó és Innsbruck között indítana járatokat az alpesi síparadicsomokba.
Több mint 3 milliárd 200 millió forintból újítják fel, a várhatóan egy hónap múlva megkezdődő kivitelezési munkálatok 2022 első felében fejeződnek be.